Az ország meg esténként hazamegy, sört nyit és a Győzikét vagy hasonló más műsort néz a tévében ahelyett, hogy tartalmasan művelődne, érdeklődne a világ dolgai iránt.

A valóban szükséges reformok megdöbbentő szervezési hibákkal folynak. Az is kiderült például, hogy sok tíz- vagy százezren nem fizették az egészségügyi hozzájárulást eddig, és erre csak most jöttek rá. Mit csinált eddig a mi pénzünkből tartott OEP? A hozzájárulás ellenőrzése senkinek nem volt kötelessége? Vagy ha esetleg mégis volt, kit vontak a hanyag munkáért most felelősségre?

Soha ennyi sarlatán, álgyógyász nem működött, mint manapság, soha ennyi hatástalan anyagot nem adtak el gyógyhatású szer néven, mint most. Az embereknek egészen minimális ismereteik vannak saját testük működéséről, maguk és társaik várható viselkedési reakcióiról, arról, hogy hogyan kell egy babát vagy kisgyereket nevelni, hogy normális felnőtt legyen belőle. De ugyanilyen tudatlanság észlelhető akkor is, amikor társadalmi, politikai folyamatokról van szó. Kellő érzelmi töltéssel szinte mindent el lehet adni a rajongók táborának, és racionális érvek vagy az azokra adott válaszok meg se jelennek a politikai kommunikációban.

Ennek a szörnyű állapotnak nagyjából két fő oka van. Az egyik ideológiai. Az "átkos" állami műszolidaritás helyett, amely azért mégis valamiféle védőhálót feszített ki a kevésbé sikeres állampolgár alatt, ma gyakorlatilag nincsen semmi. A politikusok nagy része a "piac" bűvöletében él. Úgy gondolja, hogy minden társadalomszervezési problémát megoldanak a piaci mechanizmusok. És valóban láthatjuk, hogy a hiánygazdaság megszűnt. Százas szeget, banánt, Alfa Romeót lehet kapni, akár űrutazásra is be lehet fizetni, még vízum se kell hozzá, ha a rakétát Európából indítják. Nagyszerű. Az ember mindig is szeretett babrálni a különböző tárgyakkal, ez különleges genetikai adottsága; most teljes mértékben kielégítheti vágyát mindenki, aki a társadalom felső harmadába tartozik. Nem probléma már például az egyetemre való bejutás sem, ha valaki nem elég értelmes ahhoz, hogy mérnök, orvos vagy biológus legyen belőle. Beiratkozik valamelyik új média vagy kommunikáció szakra, amelyeket gazdag tartalommal terít elénk az oktatási piac, csak legyen elegendően gazdag papája, és majdan ne akarjon a diplomájából megélni.

A kultúra nevű elfoglaltsággal már bajok vannak, ha ezen azt értjük, hogy mindenki hozzáférjen az olcsó könyvekhez, filmekhez, színházhoz, hangversenyekhez. Nagyokosok szépen elmagyarázzák, hogy az a kultúra, ami a piacon megél, és az kell nekünk. Tehát fent említett Győzike, akciófilmek, bulvár, ponyva.

Senkinek, úgy látszik, nem fordul meg a fejében, hogy a társadalmi fejlődés csúcsa nem a fogyasztás minden eszközzel történő maximalizálása. A társadalom közösségekből áll, a közösségeket érzelmek, kapcsolatok, szolidaritás, közös élmények, hasznos közös hiedelmek és közös konstrukciók tartják össze, ha összetartják; és tagjaik nem teljesen autonóm, elszemélytelenedett, fogyasztó idióták. Mert errefelé haladunk.

Az iskolában, a kultúrában, az egészségügyben a szolidaritás kellene hogy meghatározó legyen, és a piac csak annyiban, amennyire segíti a hatékonyságot, de nem önmagáért. Önmagában a piac rettenetes.

A másik fő ok az, hogy a politika szereplői képtelenek megérteni, felfogni, hogy az elosztás szabályozásán kívül más fontos szerepük is van. Például meg kell teremteni a következő generáció kialakulásának összes feltételét. Ha ezek közül csak azzal törődnek, hogy majd szerencsétlen unokáinknak is legyen mit fogyasztaniuk, rémes világ jön. Egy ember felnőtté válása, szocializációja évtizedekig tart. Ha a családja, iskolája, médiakörnyezete ezalatt nem kultúrembert, hanem fogyasztót farag belőle, akkor az lesz - agresszív, önző, brutális barom. Az ember ilyen képlékeny, ennek köszönheti evolúciós sikerét. Ha élete első húsz évében szerető szülők, társak, magas színvonalú iskolák, értelmes sport (csak kicsit verseny!), sok színház, könyv, remek klubok szolgálják ki, akkor okos, szolidaritásra képes, az utcán és a közéletben megértő és segítőkész valaki lehet, akinek még önálló véleménye is kialakul. A döntéshozóknak fel kéne végre fogniuk, hogy az emberi agy a világegyetem általunk ismert legkomplexebb rendszere. Ennek "feltöltése", emberhez méltó ismeretekkel, kapcsolatokkal való ellátása nagyon sok más ember, szülő, tanár, művész, tudós aprólékos munkáját, odafigyelését igényli, és nem piaci mechanizmusokat.

Normális ember nemcsak úgy lesz valakiből, hogy megszületik valahogyan, felnő és kész, hanem úgy, hogy a társadalom, különböző közösségek együttese lassan, hosszú idő alatt, sok befektetéssel alakítja ki.

Tessék mondani, hol van az ilyen normális emberek piaca?