Az amerikaiak mással nem is nagyon tárgyaltak, és most csalódottan vették tudomásul a váratlan visszautasítást. A vezető karmester általában csak a saját maga által dirigált koncertek műsorát állítja össze, míg a zeneigazgató a zenekar egész művészi munkájáért felel, beleértve a kreatív filozófiát és az egyes muzsikusok szerződtetését.

Fischer 2008-ban nyolc, a rákövetkező évben hét hetet tölt majd az amerikai fővárosban, míg Slatkin szerződésében minimum 16 hét szerepelt. A Nemzeti Szimfonikusok most bajban vannak, mert nem nagyon találnak a világszínvonalú zenekarhoz méltó zeneigazgató-jelöltet. A felmerülő lehetséges karmesterek – Lorin Maazel, Kurt Masur vagy Christoph von Dohnanyi – mind a hetvenes éveik végét tapossák. A probléma nem anyagi természetű – Slatkin fizetése a 16 hétre 1.1 millió dollár volt –, a piacon egyszerűen nincsenek szabad, tekintélyes, az 50-es 60-as éveikben járó dirigensek.

Fischer Ivánt évek óta különleges kapcsolat fűzi a washingtoni zenekarhoz, az utóbbi időben ő töltötte be a fő vendégkarmesteri pozíciót, ami évente több fellépést jelentett. Az amerikai szakmai elit elsősorban a Bartók és Dvorák nevével fémjelzett közép-európai zene mesterének tartja. A zenészek között abszolút tekintélynek örvend, és a közönség is befogadta. Februárban gyermekeknek tartott koncertjét zajos ünneplés kísérte. A lelkes kritikák szerint jó humorú, remek előadót ismertek meg benne, akit Washingtonnak mindenképpen meg kellene szereznie a Nemzeti Szimfonikusok élére.

Washington