Ez a lap havonta tematikus számmal áll elő, de megújuló formákat keresve mindig ugyanarról szól: az emberi nyomorúság kimeríthetetlen válfajairól és a valahogy mégse múló reményről.

A hajléktalanokért

A hajléktalan-társadalomnak is a legelesettebbjei közül, az Oltalom Karitatív Egyesület által a Fűtött Utcában felszínen tartott kitaszítottak közül toborozzák árusaikat, akiknek jellemzően fogalmuk sincs a járókelők számára kínált folyóirat eszmei értékéről. Érthető módon csak az dobogtatja meg a szívüket, hogy minél kevesebb inzultus árán, minél balhémentesebben a lehető legtöbb Csillagszálló keljen el, mert példányonként 100 forint illeti a kiadót, de a lap ára 200 forint, és a vevők nagy része ennél azért mélyebben nyúl a zsebébe.

Nem tudom pár sorban átadni olvasómnak azt az örömöt, amit a Csillagszálló szerkesztőinek és szerzőinek családias beszélgetését hallgatva éreztem. Azon az estén bennem ragadt azonban egy történet. Ha a Nyitott Műhelyben nem is volt alkalom elmondani, a Csillagszálló áprilisi számát lapozgatva újra meg újra eszembe jut.

Hívószavak: Salkaházi, megváltás, vigasz

Talán Schüttler Tamás írása hozza elő, aki – bár „civilben” szakfolyóirat szerkesztője – a Csillagszállóban íróként jelenik meg. Az áprilisi „Áldozat” számban Salkaházi Sára utolsó napjának elképzelt történetét írta meg.

Talán Tamás Zsuzsa „Corpus Christi” című novellája juttatja eszembe a bennem ragadt történetet. „Már biztosan tudtam, nincs megváltás” – írja névrokonom, de ha jól olvasom Tamás Zsuzsa írását, ő maga sem hiszi, hogy erre hivatkozva elutasíthatná a segítséget akár az érdemtelentől is.

Mezei Anna, Csillagszálló főszerkesztője sem véletlenül ebben az „Áldozat” számban írt megemlékezést Andorka Eszterről („Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet” címmel). Eszter intézetis srácok pártfogója, elesettek felkarolója, sérült gyerekek támogatója, feminista teológus, evangélikus lelkész volt. Szégyenszemre 2003-ban a sajtóból értesültem arról, hogy egyáltalán létezett. Úgy lett „hír” ebből a csodálatos emberből, hogy egy droghiánytól űzött pártfogoltja, „fia”, akit Eszter természetesen befogadott, megölte őt. A történet sajtóban megjelent leírásain is átsütött négy évvel ezelőtt az értelmetlen erőszak áldozatának nagysága. Mezei Anna a Csillagszálló-esten most hozzáfűzött egy jellemző részletet: Andorka Eszter temetésével és gyászolásával együtt a családjának arra is gondja volt, hogy jó ügyvédet keressenek gyilkosának…

Akinek van érzéke a jelképekhez, nem kerülte el a figyelmét, hogy éppen 33 éves korában érte őt a halál. Annak lett áldozata, akinek kezet nyújtott. Ezek lennénk mi? Valahányszor megjelenik közöttünk egy ilyen ember, aki mindent megbocsát, újra meg újra ugyanazt csináljuk vele?…

Van értelme? – egy szörnyű eset

Ha a Csillagszálló estjén nem is nyílt alkalom, most, végezetül, felidézem ideillő történetemet. Roszík Gábor evangélikus lelkész meghívására vettem részt 2000-ben a Magyar Testvéri Börtöntársaság konferenciáján. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság akkori elnökhelyettesétől hallottuk ott egy emlékezetes tárgyalásának történetét. Egészen biztosan mindenki megőrizte emlékezetében, aki csak hallhatta. Szörnyű bűncselekményt tárgyalt a bíró: egy kis szabolcsi falu határában három alak megtámadott és kirabolt egy romániai árvaházakba segélyt szállító új-zélandi lelkész-házaspárt. A durva ütlegek okozta vérzést még túlélhette volna a lelkész, de a rémülettől sokkolt asszony rosszul próbált segíteni – az áldozat megfulladt.

A bíróság nem törődött az életfogytiglant követelő sajtó hisztériájával – miután feltárták, mi történt, nem vádolhatták a rablókat „gyilkossággal”, „csak” „halált okozó testi sértéssel”. Így is sok évre börtönbe kerültek. Ennek a – sajnos, nem szokatlan – történetnek azonban volt egy szokatlan epizódja. A lelkész özvegye, aki tolmáccsal végig követte az eljárást, az ítélethirdetés után engedélyt kért, hogy szólhasson férje támadóihoz. A bíró a szokástól eltérve megadta az engedélyt. Az asszony ezek után a három bűnös elé állt, és – nem szó szerint idézve, de lényegében - azt mondta nekik:

Végignéztem a tárgyalást. Maguk láthatóan nem is sejtik, milyen értékes embert pusztítottak el. Nem értik, milyen hiány maradt a férjem után. Láttam, ahogy a felelősséget egymásra hárítva, nevetgélve végig úgy tettek, mintha nem lennének tudatában annak, mekkora bűnt követtek el. Most azonban egy darabig bőven lesz idejük, hogy elmélkedjenek. Hoztam maguknak egy-egy magyar nyelvű Bibliát. Olvasgassák és gondolkozzanak.
A bíró úgy zárta a történetet: ahogy minden főbenjáró ügyben, ezúttal is rendszeresen látogatta a büntetésüket más-más fegyintézetben töltő elítélteket. Néhány év múlva tapasztalhatta, hogy a három bűnös közül kettő csatlakozott a börtönben működő keresztény gyülekezethez. Ez persze nem garancia a szabadulás utáni tisztességes életre, de mindenképpen jó kezdet. És háromból kettő – nagyon jó arány…

Áldozataink

A Csillagszálló áprilisi száma áldozatainkról szól. Nem véletlen, hogy ez a szó kettős jelentésű. Áldozataink azok a tetteink, amelyeket mi vállalunk mások javára, de áldozataink azok is, akik miattunk szenvednek.