Csáky elhatárolódott Duray kijelentésétől

Nem hallottam egyetlen olyan hangot sem a Magyar Koalíció Pártjának vezetőségében, amely egyetértett volna Duray Miklós kijelentésével, aki szerint Bugár Béla politikai karrierjét az egykori kommunista titkosrendőrség (StB) egyik ügynöke indította el – jelentette ki mai rendkívüli sajtóértekezletén Csáky Pál.

A Magyar Koalíció Párttjának új elnöke ezután kezet nyújtott a mellette helyet foglaló elődjének, s nyilvánosan visszavonta azt a véleményét is, miszerint a volt pártelnököt gazdasági lobbi irányította volna.

Csáky ezt a feltételetését az MKP március végi tisztújító közgyűlése előtt hangoztatta, s politológusok egybehangzó megállapítása szerint ennek a megállapításának jelentős szerepe volt abban, hogy a pártelnöki posztot végül tizennégy szavazatnyi különbséggel elhódította vetélytársától Bugár Bélától.

Az MKP volt elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a párt egységének érdekében nem követel bocsánatkérést Duray Miklóstól, s nem is jelenti fel őt.

- A mai sajtótájékoztatón elhangzottak után az ügyet befejezettnek tekintem – közölte.

Duray Miklós tegnapelőtt a Magyar Fórumban azt állította, hogy Bugár Béla döntéseit az StB volt ügynöke -- aki a rendszerváltás után egy ideig az MKP egyik elődpártjának, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom főtanácsadója volt – befolyásolta. Duray szerint ez a főtanácsadó fontos szerepet játszott abban is, hogy Bugárt rövidesen pártelnökké választották. A pozsonyi Új Szó mai számában megismételte ezt a véleményét.

Csáky Pál sajtótájékoztatóján bejelentette azt is, hogy a pártelnökség ma délután rendkívüli ülésen foglalkozik Duray Miklós kijelentésével. Tegnapelőtt arra kérte az újságírókat, hogy ne tegyenek fel kényes kérdéseket az MKP stratégiai kérdésekkel foglalkozó alelnökének. Ezzel a kérésével megrökönyödést és felháborodást váltott ki a szlovákai sajtó munkatársai között.

Lapunk megkeresésére Öllős László politológus kifejtette, hogy az MKP vezetőinek indulatos pengeváltásai lényegesen csökkenthetik a párt támogatottságát. – Mostanára már jórészt sikerült szertefoszlatniuk azt a legalább egy évtizede épített, hitelesnek tűnő imázst, miszerint ez a politikai tömörülés egységes – mutatott rá. Kollégája, Huncík Péter a pozsonyi Új Szóban azt ajánlja a szlovákai magyar politikusoknak, hogy mielőtt beszélni vagy nyilatkozni akarnak, számoljanak legalább tízig.

Csáky Pál
Csáky Pál
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.