Saron természetfilmeket néz a kórházban?

Jobban érzi magát Ariel Saron volt izraeli kormányfő, és még tévét is néz - állította pénteken fia, Omri Saron egy tévéinterjúban.

Szavai szerint a 79 éves Saron szemével követi a történéseket, sőt kézszorítással vagy tekintetével reagál is azokra. Apja órákon át nézi a tévét, főképpen természetfilmeket - mondta fia. Kijelentését az orvosok nem kommentálták.  

Ariel Saron tavaly január elején került szélütéssel a jeruzsálemi Hadassza kórházba. Azóta több műtétet hajtottak végre agyán és más létfontosságú szervein. Néhány hónappal később átszállították a Tel-Aviv közelében lévő Tel Hasomer kórház rehabilitációs központjába. Az orvosok elmondása szerint ez idő alatt kómában volt, és gyakorlatilag nincs remény állapotának javulására.

Közben felmerült, hogy miképpen rendezik gyógyításának költségeit. A Hadassza kórház arról értesítette a kormányt, hogy a több százezer sékelnyi (1 amerikai dollár 4,1 sékel) kezelési költség már meghaladja azt az összeget, amelyet Saron egészségügyi pénztára megtérít. Az izraeli pénzügyminisztérium egyelőre nem válaszolt a megkeresésre.

Korábban a minisztertanács jóváhagyta azt a keretet, amelyet Saron védelmének és két titkárnőjének fizetésére fordíthatnak.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.