Iszappakolás
Pedig az Országos Választási Bizottság és elnöke körül van néhány fontos kérdés, amire azonban rákommunistáznak, fasisztáznak egyet, s ezzel el is veszik tőle az ember gusztusát. Tény, hogy az OVB képtelen átpasszírozni magán a Fidesz tandíj és vizitdíj elleni népszavazási kérdéseit, és ezzel az elutasítottak számára Gyurcsány-barát kommunistává válik. Belaruszok - vagy ilyesmi. A Fidesz irgalmatlanul rosszat tesz ezzel a nyilvánosságnak, ugyanis fontos kérdéseket hozott be, de azonnal maga alá tiporta őket. Az őszi tüntetéshullámból, amit se kiköpni, se megemészteni nem tudott, a népszavazások fáklyájával vezette ki a tömegeit. Azt ígérte, hogy az "urnákba temeti" a kormányt. Nem azt hirdette, hogy a vizitdíj igazságtalan, hogy a tandíj méltatlan, hanem azt, hogy elkergetik a hazug kormányt. Ez nem megvitatható kérdés. Pedig ilyen is akad bőven annak kapcsán, hogy a kormány fegyelmezetten magába fojtotta a kampányban, hogy miként vesz lendületet a ciklusstartnál, nem kötötte meg a választók kezét a vizitdíj és a tandíj ötletével. Ha a Fidesz képes volna hosszú távon politizálni és legyőzni kamaszos sikervágyát, ide fókuszálva egy életre megalapozhatta volna az állásait. Ehelyett nagy öklelő mozdulatokkal megy neki mindennek és mindenkinek, ami/aki pedig épp ettől veti meg a lábát. Politikailag elfogultnak, sőt szolgálónak neveznek egy olyan választási bizottságot, amelynek a tagjait ők maguk is megszavazták, és amelynek szerintük gyalázatos határozatai rendre nagy szavazattöbbséggel születnek. (A Fidesz-ciklus alatt az ellenzék be sem tehette a lábát az OVB parlament által választott tagjai közé.)
A Fidesz népszavazással akar kormányt buktatni, ha már választáson nem tudott. Eközben megint kiderült, hogy a jogrendszer nem képes kezelni a helyzetet, amelyben a demokratikus létforma alapelveit fölrugdaló ügyfelekkel kellene szót érteni. Ez történt abban a régi ciklusban a tévékuratóriumoknál, a háromhetenkénti ülésezésnél, a vizsgálóbizottságoknál - és az akkori OVB-nél is. A jog kapitulált a politika előtt. Most is ez fenyeget. A népszavazás nem arra való, hogy hatalmi játékok közönségét összegyűjtse, hanem arra, hogy ha egy ügynek a politikai megosztottságon túli méltósága van, annak formát adjon. Mondom én - de mondhatnám az ellenkezőjét. Törvényi definíció nincs.
Az OVB erre reagálva az Alkotmánybíróságot kéri, oldja fel az ellentmondást, amely így lehetővé teszi bármely ellenzéknek, hogy éppen annyi szavazattal, amennyivel egy választást elveszített, megnyerjen népszavazásokat és kiírja a kormányprogramot a törvénykönyvekből. Ez maga a jogi kordonbontás, vagy a népszavazások által bevezetett műveleti terület. A jogilag korrekt anarchia.
A helyzet az Alkotmánybíróság gondosan tisztán tartott logikáját is szétmaszatolta. Az OVB azt kérdezte az alkotmánybíráktól, vajon nem von-e el a parlamenttől jogköröket, ha egy népszavazás megtiltja, hogy tandíjról, vizitdíjról, kórházakról, földről, nyugdíj melletti munkavégzésről, bármiről is döntsenek, ami nem a költségvetés. Ha igen, nem változtatták-e meg ezzel az alkotmányt is? Amit viszont nem szabad. Semmi esetre sem, mondták az alkotmánybírák, mert ezzel nem keletkezik jogalkotási kötelezettsége az Országgyűlésnek. Megint egy belarusz? Ki kérdezte ezt? - vetné fel akár a Fidesz is, ha nemcsak az OVB állcsúcsát méregetné, és addig faggatózna minden fórumon, míg ki nem derülne, mennyire léphet el egy kormány a választási ígéreteitől. Három év múlva nagy esélyeket kapna. Most viszont győzedelmesen feltartott kézzel süpped a maga által fellocsolt iszapba - s csak bízni lehet benne, hogy akad valaki, aki kimenti onnan az általuk felhozott szép és alkotmányos kérdéseket.