Manchester Unikum
Az, persze, már mindenképpen bekerül a labdarúgás történetébe, hogy a Manchester United valamikori „magyar–angol” eredményt produkált a negyeddöntő visszavágóján, szétzúzva a második mérkőzés kezdetéig méltó vetélytársnak tetsző AS Romát. A 7-1 a valaha volt legnagyobb különbségű diadal a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában, és efféle megaláztatás idáig csak egyszer, fél évszázaddal ezelőtt ért olasz együttest az első számú európai klubtornán: 1958-ban a Wiener SC „mosta le” 7-0-ra a Juventust. Az AS Romának pedig több mint hetven esztendeje nem kellett hasonló szégyent megélnie: eddigi legsúlyosabb nemzetközi kupavereségét (0-8) még 1935-ben, a KK-ban szenvedte el, és nem kis büszkeséggel tehetjük hozzá, hogy akkori „kivégzője” az FTC volt.
Sir Alex Ferguson, a United menedzsere amilyen boldogan, olyan bölcs előrelátással fogadta a szenzációs hetest: „Ezt a ragyogó teljesítményt nehéz lesz megismételnünk, ha ilyesmi egyáltalán megfordulhat a fejünkben.” Ám (nagyon) Nagy-Britannia egyelőre nem foglalkozik a jövővel, hanem – teljességgel érthetően – áradozik a manchesteri remekműről, Matt Busby ’68-as BEK-győztes garnitúrájával egy lapon említve vagy a fölé helyezve a kedd este látott mennyei MU-t. Az olaszok – gondolhatják – kevésbé lelkendeznek a számukra rettenetes másfél óra után, és az obligát kérdést emlegetik: „Ha egy találkozó 7-1-gyel zárul, akkor azon is el kell tűnődni, mit művelt a vesztes.” S a Tuttosport című újság ki is mondja az ítéletet: „Nincs bocsánat!” Hogy miért hullott atomjaira a bordó-sárga együttes, azt senki sem tudja, Luciano Spalletti tréner viszont különleges következtetésre jutott: „Új játékosokat kell keresnünk.” Ez idáig még rendben lenne, de a nézőnek úgy tűnt, az edző ugyanolyan bambán bámult maga elé, ahogyan Totti, Mancini és a többi római labdarúgó a pályán, azaz előfordulhat (nemde?), hogy a szakvezetőnek is van némi köze ehhez a gyalázathoz…
Carlo Ancelotti és a Milan mindenesetre nagy szolgálatot tett Itáliának azzal, hogy másnap enyhítette a sokkhatást, és megmentette Olaszországot a teljes katasztrófától. A vörös-feketék 2-0-ás müncheni győzelme megerősítette azt a dél-európai vélekedést, mely szerint „egyetlen csapat összeomlása nem jelképezi egy egész nemzet futballját”, továbbá a földön járás előnyeire hívta fel az „elszállt” németek figyelmét. „Ez a Bayern éjszakája lesz”; „Hitzfeld a siker kulcsa”; „Továbbjutunk” – írták kijelentő módban a német lapok a találkozó előtt, s akadt orgánum, amely egy 200 oldalas olasz divatalbumot mutatott be részletesen, Inzaghi, Kaladze vagy Pirlo dekoratív fotójával azt illusztrálva, hogy ezek a „szépfiúk” talán már nem is a labdarúgással törődnek elsősorban. Aztán kiderült: a Milan nagyobb márka, mint az „U Bahn-Boynak” titulált Maldini által (is) reklámozott svéd ruházati cég…
Egyébkén Giovanni Trapattoni – aki futballistaként és edzőként is sok diadalt megélt – azt nyilatkozta a Bayern–Milan visszavágót megelőzően: „Ennek a párharcnak a győztese nyeri a BL-t.” Londonban, Liverpoolban és főként Manchesterben ezt nyilván másként gondolják, Spanyolországban meg néznek, mint a régi moziban.
Se Barcelona, se Real Madrid, se Valencia…
Filmszakadás.
