Európai Parlament: nem a kukoricaintervenció eltörlésére

Nagy többséggel utasította el csütörtökön az Európai Parlament mezőgazdasági bizottsága, hogy Brüsszel még az idén megszüntethesse a kukorica EU-szinten garantált felvásárlási rendszerét, az intervenciót. Ez több mint 90 százalékban a magyar tengerit érinti.

Az EP-nek ugyan a mezőgazdasági politikában csak tanácskozási joga van, de a mostani voksolás politikai támogatást és időnyereséget is jelent a magyar agrárdiplomáciának. A kérdést májusban tárgyalhatják a tagállamok és a strasbourgi plénum is, vagyis mire életbe léphetne az új rendelkezés, a gazdák már elvetik a kukoricát.

A parlamenti szakbizottság formailag Glattfelder Béla (Fidesz) jelentésének elfogadásával döntött. E szerint az utóbbi hónapok piaci folyamatai – a magasabb piaci ár, az intervenciós készletek apadása - egyre egyértelműbben jelzik, hogy az Európai Bizottság javaslata szakmailag megalapozatlan.

Ráadásul az idei vetésszerkezet már tavaly ősszel kialakult, a gazdák pedig beszerezték a vetőmagot és a növényvédő szereket. - Nem érheti a termelőket kár azért, mert az Európai Bizottság kapkodva hozza meg a döntéseit! A mostani elutasító döntés különösképpen azért nagy eredmény, mert korábban többen arra biztattak, hogy kompromisszumos javaslatot terjesszek elő. A mostani döntés bebizonyította, hogy helyes volt a teljes elutasítást indítványoznom - nyilatkozta Glattfelder.

- Az elért eredmény a magyar összefogásnak, és összehangolt lobbinak köszönhető - hangsúlyozta Tabajdi Csaba, a szakbizottság magyar szocialista tagja, úgy vélve: az intervenciós rendszer megszüntetése az egész unió szempontjából hátrányos lenne, hiszen az előrejelzések szerint néhány éven belül akár kukoricahiány is kialakulhat az EU-ban.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.