Azt pedig talán még a forgalmazó sem remélte, hogy a francia Taxi-széria negyedik része ilyen kirobbanó népszerűségnek örvend majd – a fővárosban több mint 55 ezer, országosan pedig mintegy 103 ezer belépőt adtak el rá a premier hetében. Ezzel a T4xi (az eredeti cím Taxi 4, micsoda ötlet…) az idei év legjobb budapesti nyitását produkálta, igaz, csak néhány ezer nézőt vert rá a szépen kigyúrt spártaiak vicsorgására (300).

A  film  nem túl jó, de „negyedik bőrnek” elmegy. A forgalmazó erőteljes kampányából, még a filmmel haknizó rendező, Gerard Krawczyk magyar médiaszerepléseiből sem következett volna ekkora siker. A társadalmi kódot: „menjünk Taxit nézni!”, az egyik kereskedelmi tévé generálta azzal, hogy már számtalanszor műsorra tűzte a széria korábbi darabjait. Így a Taxi univerzum a Bud Spencer–Tenece Hill-művek világával került egy magasságba. Akármikor, akárhányszor leadják őket, garantált a néző a tévéképernyők előtt.

A második legerősebb premierfilmet már viszont a „futottak még” mezőnyben kell keresni: Az utolsó jelentés című kém-darab még hatezer nézőt sem tudott összekaparni. Sokat, mondjuk, nem is vártunk tőle, mert valljuk be, tipikus középsemmi unalomhalmaz. Annyira nem rossz, hogy felbosszantson, ahhoz viszont nem elég, hogy hosszú távon megjegyezzük a címét. Szép csendben megbukott A Robinson család titka is.

Amire viszont biztosan emlékezni fogok, az az elsőfilmes Kevin Macdonald Az utolsó skót király című drámája. Az 1970-es évekbeli ugandai diktátor, Idi Amin karaktere vibráló alakítás lehetőségét kínálja, és Forest Whitaker élt is a lehetőséggel. A karizmát és varázslatot alakítja át tébollyá. Ráadásul úgy, hogy el lehet hinni neki. Elvarázsol, mint azt a skót doktort, Nicholas Garrigant – a szintén hibátlanul alakító James McAwoy, aki ennek ellenére tehetetlenül elszürkül Whitaker árnyékában –, aki minden bizonnyal csak kalandvágyból érkezett Ugandába.

Az utolsó skót király nagyszerűsége abban is rejlik, hogy az alkotók képesek voltak valós történelmi figurát hitelesen ábrázolni egy fiktív karakter szemszögéből. Bár a filmben látható Garrigan doktor sosem létezett, volt sok hozzá hasonló külföldi, aki tudott mesélni az ugandai mészárosról, a film alapjául szolgáló Giles Foden-regény is számos ilyen elbeszélést és dokumentumot használ fel. (Az író egyébként feltűnik a vásznon egy cameo-szerepben, brit újságíróként egészen pontosan.)