Orbán: Semmilyen erőközpontnak nem szabad felajánlkozni

Európai és magyar érdek, hogy az EU mind a négy nagyobb energiabeszerzési forrást bekapcsolja a saját gazdasági életébe. Három ezek közül már elérhető, a közép-ázsiai terület van hátra – fejtette ki Orbán Viktor csütörtökön, Brüsszelben.

A Fidesz elnöke, az Európai Néppárt (EPP) alelnöke a bajor keresztényszocialista Hanns Seidel Alapítvány szervezésében volt hivatalos arra a pódiumbeszélgetésre, amelyen Edmund Stoiber bajor kormányfő és Joseph Daul, az EPP európai parlamenti frakcióvezetője is részt vett. Beszédét az Európai Tanulmányok Fórumán mondta el.

A korábbi miniszterelnök szerint nem haragudni kell az oroszokra, hanem egyszerűen reagálni arra a helyzetre, hogy Oroszország a világpolitika egyik legfontosabb szereplője, energiatartalékai révén felértékelődik, és ennek tudatában is van.

Gazdasági rendszere is másképp épül fel, mint az európai államoké, s időnként politikai célokra használja gazdasági befolyását. Orbán példaként említette Ukrajnát, Belaruszt és Litvániát. – Az a benyomása alakul ki, hogy Magyarországon sem minden az oroszok akaratától függetlenül történik - mondta. A NOL kérdésére, miszerint az EU által is támogatott Nabucco-vezeték – amelyet a Fidesz is védelmez az orosz Kék Áramlattal szemben – nem mentes az orosz befolyástól, Kazahsztán például Moszkva nyomására hátrált ki belőle, Orbán azt mondta: „a győzelemre kell gondolni, nem pedig arra, hogy a bíró a másik fél kezét emeli a magasba”.

Az ellenzéki vezető – utalva a Gyurcsány-kormány szerinte túl szoros viszonyára Moszkával – úgy vélte: a választók gondoskodhatnak róla, hogy olyanokat támogassanak, „akik semmilyen erőközpontnak nem ajánlkoznak fel.” Orbán szerint Oroszország kapcsán számos emberjogi kétség is felvetődik, ezt azonban nem lehet elválasztani attól, hogy az EU-nak nincs közös külpolitikája. Így aztán az egyes tagállamok különböző módon ítélik meg Moszkva politikáját.

Budapest Nabucco-fórumot tervez

A közeljövőben konferenciát szervez a magyar kormány az Európai Unió által támogatott Nabucco-gázvezetékről, és mindenkit meghívnak, aki valamilyen információval rendelkezik a tervezett vezetékről - erről Göncz Kinga külügyminiszter beszélt a Figyelő című hetilapban. A Nabucco-konferenciáról már beszélt Kóka János gazdasági miniszter, amikor három héttel ezelőtt tárgyalt Andris Piebalgs-szal, az EU energiaügyi biztosával.

Göncz Kinga a Figyelőnek azt hangsúlyozta: a közös európai energiapolitika nem azonos a tervezett Nabuccóval. Az unió 27 tagállamának ma 27-féle energiapolitikája van, különböző forrásokkal, eltérő lobbiérdekekkel. A Nabucco-tervet 2002-ben írták alá, de eddig nem sok minden történt az ügyben.

A magyar külügyminiszter néhány hét múlva a Nabucco egyik lehetséges gázbeszállítójaként emlegetett Azerbajdzsánba utazik. Göncz szerint ugyanakkor számos tisztázatlan kérdés adódik Türkmenisztán, Kazahszán és főleg Irán kapcsán. Az Ausztria és Törökország között tervezett, 3300 kilométeres Nabucco-gázvezeték Közép-Ázsiából és a Kaszpi-tenger körzetéből szállítana gázt Közép- és Nyugat-Európa irányába.
A Nabucco építési költségét mintegy 4,6 milliárd euróra teszik, s a vezeték 2011-ben kezdene üzemelni - írta az MTI. Göncz Kinga a Figyelőnek adott interjúban azt is elmondta: 2012-ig valamilyen megoldást kell találni, mert több gázra lesz szükség, mint amennyi most elérhető. Ma még ugyanakkor nem tudni, hogy a Nabucco és az orosz érdekeltségű Kék áramlat gázvezeték kizárja-e egymást, ahogy a Kék áramlat nyomvonala sem dőlt még el.

A közös európai energiapolitika hiányában egyet értett a külügyminiszterrel Németh Zsolt. Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a Magyar Narancsnak azt mondta, hogy ez a tény némi mentséget ad Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek is.

Az ellenzéki politikus szerint a beszerzési források és szállítási útvonalak bővítésével lehet csökkenteni Európa és Magyarország függőségét az orosz gáztól. A Nabucco-projekt kapcsán emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban már átadták a Baku-Azerbajdzsán-Grúzia gázvezeték Törökországot is érintő első szakaszát. Németh szerint Gyurcsány „leértékeli a Nabuccót” s „azt próbálja eladni, hogy a rivális orosz gázvezeték, a Kék Áramlat már Szegednél van”.

Németh Zsolt bírálta a nagy német monopóliumokat is, mert azok védik németországi piacaikat, oda az orosz tőkét nem engedik be, viszont közép-, és kelet-európai eszközeiket odaadják oroszországi beruházások reményében. Példaként említette, ahogy az E.ON Ruhrgas átadta Mol tulajdonrészét, illetve, ahogy a Deutsche Telekom a Matáv tulajdonrészeit átadhatja orosz befektetőknek.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.