Szemes - Szabadság, szerelem DVD

Goda Krisztina filmjéről mindenkinek van véleménye, még annak is, aki nem látta. Hollywoodi dramaturgia – habár ezt a minősítést az alkotók nem értik, többször kifejtették nyilvánosan – ide, laza történelmi hűség oda, a Szabadság, szerelem polcra való darab. Hibáival együtt egyelőre tulajdonképpen ez az egyetlen 56-os játékfilm, amely határon túl – például a Berlinálén – is vállalhatóra sikerült.

A mintegy félmilliós magyarországi mozis nézettség magáért beszél, így minden bizonnyal a DVD-korong keresett darab lesz a piacon. Mondjuk, olcsónak semmiképp sem mondható az ezer forintos lemezek által dominált piacon, de lássuk mit is kapunk, ha nem a kalóz-másolt változatot választjuk.

A csomagban van két lemez, egyiken a film, másikon az extrák. Az audiofil kollégáknak külön öröm, hogy van DTS-hangsáv, amelynek fő előnye – érdekes –, éppen a robbanásoknál jelentkezik.

Sosem voltam híve az audiokommentárnak, most egész informatív, amit kapunk. Kettő is van belőle: az elsőben Goda Krisztina rendező és Zákonyi S. Tamás társproducer mesél a produkció elkészítéséről, a másodikban a szereplők – Fenyő Iván,  Dobó Kata,  Csányi Sándor, Gesztesi Károly – emlékeznek vissza a forgatáshoz fűződő élményeikre. Kár, hogy Andy Vajna kimaradt mindkét csapatból, kíváncsi lettem volna azt ő keze munkájára, mit, hol és hogyan gyúrt a látottakon.

A második, az extralemezen kétórányi „sokminden” van (a sok kiegészító elemnek sem vagyok a híve, hacsak nem valamelyik személyes kedvencemről van szó, amellyel kapcsolatban minden érdekel). Viszonylag érdekesek a kimaradt jelentetek. Még abszolút befogadható a klasszikus Így készült és a Történelmi háttér című etűdök is. A látványtervezéssel, a vízilabdás felkészítéssel, a hangkeveréssel, a digitális fényeléssel és a vizuális effektusokkal foglalkozó kisfilmek összessége már sok a jóból, de azt mindenképp bizonyítja: átgondolt, megtervezett, profi módon elkészített filmről van szó. Magyarországon pedig ez nagy dolog.

A híres mérkõzés a filmben, amelyen eldõlt az olimpiai bajnokság
A híres mérkõzés a filmben, amelyen eldõlt az olimpiai bajnokság
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.