Azok közé tartozom, akik helyeselték Szaddám Husszein gyilkos uralmának megdöntését. Igen, a háborút. A világ nem nézhette tovább tétlenül korunk - Sztálin és Hitler óta - legvéresebb kezű diktátorának rémuralmát. Pontosabban, a világ nézte volna ezt tovább is - mint megannyi más népirtást az elmúlt ötven évben -, csak az Egyesült Államok nem tette. Híven hagyományaihoz, beavatkozott.

Ahogy beavatkozott és véget vetett két, Európában kirobbantott világháborúnak, ahogy megszabadított bennünket a modern kor legszörnyűbb diktatúrájától, most is kész volt áldozatot hozni, ezúttal a Közel-Kelet békéjéért. Huszein közel negyedszázados uralma alatt két háborút robbantott ki (1980-ban Irán, 1990-ben Kuvait ellen), megfenyegette Izraelt, hogy letörli a térképről, baktériumfegyvereket vetett be a kurdok ellen, gyilkolta, kínozta, gazdag természeti kincsei ellenére nyomorba döntötte saját népét. Rémuralma halálos áldozatainak számát több, mint egymillióra becsülik.

Mintha mindez nem lett volna elég ok a beavatkozásra, egy 22 milliós nép felszabadítására, a Bush-adminisztráció hamis vádakkal igyekezett megokolni az Irak elleni támadást: Szaddámnak van, vagy hamarosan lehet atomfegyvere - mondták, mint kiderült, legjobb tudomásuk ellenére. Mutatták a CIA hamisított légi felvételeit állítólagos mozgó atomrakéta-kilövő állomásokról. Aztán jött Abu Graib és a hírek, hogy szétszórtan a világban titkos amerikai börtönökben kínzással csikarnak ki foglyokból vallomásokat. És Guantánamo.

Ez az amerikai katonai támaszpont Kubában öt éve a Bush-adminisztráció hipokrízisének, skizofréniájának szimbóluma. Mivel az Egyesült Államok területén be kell tartani az amerikai törvényeket, elmentek néhány száz kilométerrel arrébb egy támaszpontra, mely amerikai fennhatóság alatt áll, de nem vonatkoznak rá az anyaország törvényei. Itt kezdődött most március 26-án egy persorozat. Ahogy hivatalosan nevezik: „a terror elleni háború végjátéka”.

Egyfajta „nürnbergi per”, ahol felelősségre vonják a főbűnösöket. A hely, a tárgyalás szabályai mind arra a tudathasadásos állapotra utalnak, amely kezdetek óta jellemzi Guantánamót. A Legfelsőbb Bíróság törvénytelennek nyilvánította, hogy a rabokat - többeket már öt éve - bírósági tárgyalás, védőügyvéd nélkül tartják fogva. Erre hozott az - akkor még republikánus többségű - kongresszus egy új törvényt (Military Commissions Act), amely egy különös tárgyalási formát tesz lehetővé Guantánamón. Ez a - „Lex Guantánamó” néven meghonosodott - törvény egy diktatúra és a demokratikus amerikai igazságszolgáltatás normáinak különös keveréke.

A bírók és az esküdtek katonák. A Pentagon nevezi ki őket. Az ügyészeket és a kirendelt védőket is a hadügyminisztérium választja ki az önként jelentkező, tiszti ranggal és jogászi képesítéssel rendelkező veteránok közül. A főügyész, Morris Davis például nyugalmazott ezredes. Eredetileg védőnek jelentkezett, de elfogadta a Pentagon ajánlatát a főügyészi posztra. Az ügyész név és aláírás nélküli, teljes értékűnek tekintett tanúvallomásokat csatolhat a vádirathoz. A bíró dönti el, hogy elfogadja-e a kínzásokkal kicsikart vallomásokat.

Mindkét szabály elképzelhetetlen lenne az Egyesült Államokban.

A védők nem feltétlenül büntetőjogászok. Közülük többen adóügyekre, vagy válóperekre szakosodott ügyvédek. Anynyiszor találkozhatnak a védencükkel, ahányszor akarnak, de csak őr jelenlétében. Viszont bőséges anyagi lehetőségekkel rendelkeznek. Elutazhatnak Pakisztánba, Afganisztánba, Irakba bizonyítékot szerezni a vádlott ártatlanságára. Jogukban áll szakértőket, neves jogászokat bevonni a védelembe. Abdul Zahir afgán tanító védője, Thomas Bogar például szakértői véleményt kért a híres Kermit Roosevelt professzortól, aki kétségbe vonja a bíróság illetékességét. Bogar meghívta a tárgyalásra az amerikai jogszolgáltatás nagyasszonyát, a 86 éves Eleanor J. Pielt is. A „nagyágyúk” felvonultatása nincs arányban a váddal (Zahir kézigránátot dobott egy külföldi újságírókat szállító autóra), de egyáltalán nem szokatlan az amerikai jogszolgáltatásban. Pénzkérdés. És a New York Times szerint „a védők úsznak az adófizetők pénzében”. Ez is a fonák helyzet egyik jellemzője.
A külföldön telepített CIA-börtönök létezése - Thaiföldön, Jordániában, Afganisztánban és egy még meg nem nevezett kelet-európai országban - világszerte nagy felháborodást keltett. Ennek hatására rendelte el Bush elnök, hogy az ott fogva tartott rabokat is vigyék Guantánamóra.

Ők, tizennégyen, a perben szereplők számítanak a legfontosabbnak. Az említett törvény szerinti hadbíróság elé állításuk feltétele, hogy először „ellenséges hadviselő fél”-nek nyilvánítsák őket. Ezzel a minősítéssel indokolják a Pentagonban, hogy a guantánamói rabokat miért nem tekintik hadifogolynak és miért nem vonatkoztatják rájuk a Genfi Konvenciót. A minősítést egy katonai bíróság végzi. Nagy feltűnést keltett Halid Sejk Mohamed, az al-Kaida tervező részlege egykori vezetőjének március 10-én (Bin Laden 50. születésnapján) tett és azonnal nyilvánosságra hozott vallomása a testület előtt. Mohamed először írásos nyilatkozatot adott át a bíróságnak, amely szerint korábban kínozták, de mostani vallomását kényszer nélkül, szabadon teszi. Harmincegy bűntényt sorolt fel, amelyet vagy maga hajtott végre, vagy ő tervezett. „A-tól z-ig én voltam felelős a szeptember 11-i és a World Trade Center elleni akciókért” - mondja. „Terveztem, finanszíroztam és a végrehajtókat treníroztam az Egyesült Államok ausztráliai, indonéziai és japán nagykövetségei ellen végrehajtott akcióknál.” Merényletet tervezett Carter és Clinton amerikai elnökök, valamint II. János Pál pápa ellen. Saját kezűleg vágta le filmkamerák előtt Daniel Pearl amerikai újságíró fejét.

Leírni is sok. A világ találgat: igaz lehet mindez? Az Egyesült Államok tekintélyvesztésének szomorú bizonyítéka, hogy legtöbben azt gondolják: kínzás eredménye a szörnyű vallomás. Sokakban a kommunista kirakatperek emléke rémlik fel. Hiszem, akarom hinni, hogy ez túlzás. Az ügyben nyilatkozó pszichiáterek szerint Mohamednél szerepet játszhat a Bin Ladennel szembeni féltékenység, hogy mindig Bin Laden volt az előtérben. Aztán egy eltorzult erkölcsi tudat: büszke arra, amit mások szégyellnének. Végül, de nem utolsó sorban közrejátszhat az a „számítás”, hogy úgyis kivégzik, s akkor legalább hősként maradjon meg övéi emlékezetében. Bárhogy legyen is, „vallomása” többet ártott, mint használt az amerikai jogszolgáltatás hitelének. A megkezdett perekben bizonyára lesznek sokéves börtönbüntetések, sőt halálos ítéletek is.

De kétlem, hogy ezeket végrehajtják. Már washingtoni kormánykörökben is erősödik a vélemény, hogy Guantánamó „több mint bűn, hiba volt”. A tekintélyes „Seton Hall Law School” hadügyminisztériumi dokumentumokra alapozott tanulmánya szerint már a Pentagon is csak nyolc százalékra becsüli azoknak a foglyoknak a számát, akik valóban Al-Kaida harcosok voltak. Az is kiderül a tanulmányból, hogy a guantánamói rabok 84 százalékát a pakisztáni titkos szolgálat fogta el és adta át az amerikaiaknak akkor, amikor a fejpénz 5 ezer dollár volt. A honoráriumot azóta eltörölték, az elfogott terroristák száma pedig a negyedére csökkent.

Változatlanul azt gondolom, hogy a kezdeti cél, Szaddám véres diktatúrájának megdöntése nemes és jogos volt. De tény, hogy a végrehajtás valahol gellert kapott. Hogy mi lett volna a jobb politikai és katonai megoldás, nem tudom. De azt sokadmagammal vallom, hogy a csalást, a hazugságot, a törvénytelen módszereket egyetlen cél sem szentesíti. Arnold Toynbee írta „Civilization on Trial” - című könyvében, hogy a történelemi birodalmak bukása saját erkölcsi normáik megszegésével kezdődött. Mert az Egyesült Államok nélkül a világ ma feltehetően sokkal bizonytalanabb lenne, mint vele, s csak remélhetjük, hogy a mostani erkölcsi megingás átmeneti és csak a kormányra korlátozódik.