Az ügyészség visszalépett Gyurcsány-ügyben

Eláll a miniszterelnök cége, az Altus Rt. ellen indított keresetétől a Legfőbb Ügyészség. A polgári pert tárgyaló Somogy Megyei Bíróság szóvivője, Varga Rita tájékoztatása szerint a bíróság, mivel az ügyben érdemi tárgyalást folytatott, nem szüntetheti meg automatikusan az eljárást az egyik fél kérésére, ezért nyilatkozatot kell kérnie a másik féltől is.

Az elsőrendű alperesnek, az Altus Rt.-nek és a másodrendű Humán-Jövő 2000 Kht.-nek tehát nyilatkozniuk kell arról, hogy elfogadják-e a megszüntetést, avagy kérik a bíróságtól, hogy hozzon ítéletet az ügyben.

Az Altus-per tavaly november óta az ügyészség kérésére szünetel. A cég ellen indított kereset szerint "jó erkölcsbe ütköző módon" 87 millió forinttal gazdagodott az Altus egy bérleti szerződés révén, amelyet a Humán-Jövő 2000 Kht. jogelődjével, a Miniszterelnöki Hivatal egyik gazdasági társaságával, a Közlöny- és Lapkiadó Kft.-vel kötött az Országgyűlési Képviselők Klubjának működtetésére.

A felperest képviselő ügyész a két alperes közötti bérleti szerződés érvénytelenítését kérte a bíróságtól.

A Legfőbb Ügyészség közleményben indokolta a szakértői véleményre alapozott döntését. Eszerint a bérlő - az Altus - által "finanszírozott vagyonnövekmény és a bérleti díjból történt megtakarítás különbözete megközelítőleg hétmillió forint volt". A különbözetet a bérbeadó megtérítette a bérlőnek, így a " további eljárás oka fogyottá vált".

A Fidesz szerint egy demokratikus jogállamban elfogadhatatlan az ügyészség eljárása. Úgy értékelik: a per többszöri halasztgatása után végül nem tette lehetővé, hogy a "gyanús módszerekkel meggazdagodott Gyurcsány Ferencnek a magyar államot megkárosító ingatlanügyei kapcsán a független magyar bíróság ítélkezzen". Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerint a döntés azért is furcsa, mert a per megindulása óta nyilvánosságra került "tények, kormányfői beszédek" sem azt támasztják alá, hogy Gyurcsány "minden tekintetben feddhetetlen miniszterelnök lenne."

A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, Gál J. Zoltán azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt években a hamis prekoncepciók miatt rendszerint elbuktak a Gyurcsány Ferenc korábbi üzleti tevékenységét támadó kísérletek. Gál J. Zoltán szerint ez történt most is.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.