Célegyenesben a magyar-horvát Eb-pályázat

A jövő héten esedékes végső prezentáció ismertetőjén mind a horvát, mind a magyar fél kinyilvánította, hogy a közös pályázattól győzelmet vár Cardiffban, ahol éppen egy hét múlva jelölik ki a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság helyszínét.

"Biztos vagyok benne, hogy megkapjuk a rendezési jogot. Ezt arra alapozom, hogy valamennyi korábbi prezentáción jelen voltam és mindegyiken mi szerepeltünk a legjobban. Amikor mi ezer oldalas anyaggal érkeztünk, akkor riválisaink füzetecskéket mutogattak. Nem lehetnek méltó ellenfeleink - mondta Vlatko Markovic, a horvát szövetség elnöke. - Ha nem nyerünk, az Európa problémája, mi akkor sem haragszunk majd senkire, nem érezhetünk bosszúságot, csak legfeljebb keserűséget, hiszen mindent megtettünk."

Magyar részről Lamperth Mónika sportért is felelős önkormányzati és területfejlesztési miniszter biztosította támogatásáról a pályázati bizottságot, egyúttal bejelentette, hogy szerdán a kormány úgy döntött, a korábban megszavazott 200 millió mellett további 200 millió forintot biztosít a Sport 21 utánpótlásprogramra.

"Egy élsportoló akkor mehet nyugodt lelkiismerettel versenyre, ha maximálisan felkészült a megméretésre. Mi most így mehetünk Cardiffba. Ha nem is nyerünk, ez a pályázat akkor is Magyarország és Horvátország jó hírét harsogta, s már ez is eredmény. Puskás Öcsi álma teljesülne, ha 2012-ben, születésének 85. évfordulóján a róla elnevezett, addigra megújuló stadionban rendeznék az Európa-bajnokság döntőjét" - mondta a tárcavezető.

Lamperth fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a kormány mellett a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), az önkormányzatok és a gazdasági élet szereplői is támogatják a rendezést, amely a szükséges infrastrukturális beruházások miatt költséges lenne, de mint a politikus is mondta, a kontinensviadaltól függetlenül szükség van új repülőterekre, az úthálózat bővítésére és fejlesztésére, illetve új létesítményekre.

"Szüksége volna a labdarúgás mellett az országnak is az Eb-re, mivel ez új cél, és perspektívát kínálna mindenkinek. Az emberek büszkék lehetnének valamire, emelt fővel járhatnának az utcán" - mondta Kisteleki István MLSZ-elnök.

Gyárfás Tamás, a pályázati bizottság hazai vezetője ezt követően a félórásra tervezett prezentációt mutatta be, de csak nagyvonalakban, mert nem szeretné, hogy a riválisok ötletet merítsenek ebből az anyagból. Amint azt elárulta, lesz háromdimenziós film, melynek üzenete, hogy a rendező városokat áthatja a futball és a labda szeretete. A két ország miniszterelnökei, azaz Gyurcsány Ferenc és Ivo Sanader is beszédet mond majd a rendezés elnyerése érdekében és elhangzik az Eb hivatalos dala is, amelyet 19-en énekeltek fel.

"Az egész ország összefogott. Olaszország nagyhatalom futballban, világbajnokok. Azonban a versenyt, remélem, az nyeri, aki a pályázati kiírásban legjobban szerepelt. Arról álmodok, hogy nyerünk" - mondta végezetül Gyárfás.

Az UEFA jövő szerdán délelőtt jelenti be Cardiffban, hogy a magyar-horvát és a lengyel-ukrán közös pályázat, valamint Olaszország közül melyik nyerte el a 2012-es rendezés jogát.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.