Mégsem kutakodik Gyurcsány cégénél a Legfőbb Ügyészség

Eláll a miniszterelnök cége ellen indított keresetétől a Legfőbb Ügyészség (LÜ); ezt az Altus Rt. és a Humán-Jövő 2000. Kht. elleni polgári pert tárgyaló Somogy Megyei Bírósághoz a múlt héten elküldött beadványban tudatták, amelyben a november óta szünetelő per folytatását kérik - közölte a bíróság szóvivője az MTI-vel szerdán. A Legfőbb Ügyészség szerdán az MTI-nek megerősítette: elállnak a keresettől. A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára reagálásában hangsúlyozta: az elmúlt években a hamis prekoncepció miatt rendszerint elbuktak a Gyurcsány Ferenc korábbi üzleti tevékenységét támadó kísérletek. A Fidesz szerint egy demokratikus jogállamban elfogadhatatlan az ügyészség eljárása.

Varga Rita tájékoztatása szerint egy szünetelő tárgyalás esetén két lehetséges folytatás lehet: egyik, hogy egyik fél sem kéri a per folytatását, ekkor hat hónap után - jelen esetben május 7-én - megszűnik az eljárás, a másik, hogy az előbbi határidőn belül, bármely fél kérésére, a bíróság köteles folytatni a megkezdett pert. Az LÜ ez esetben a második megoldást választotta, ám a folytatást kérő kérelemben egyben azt is bejelentették, hogy elállnak a keresetüktől - tette hozzá Varga Rita.

Elmondta, mivel a bíróság ebben az ügyben érdemi tárgyalást folytatott - tanúkat hallgatott meg -, ezért az egyik fél kérésére nem szüntetheti meg automatikusan az eljárást, hanem kérnie kell a másik féltől egy nyilatkozatot, azaz az elsőrendű Altus Rt.-t, valamint a másodrendű Humán-Jövő 2000 Kht.-t, mint alpereseket képviselő ügyvédeknek nyilatkozniuk kell arról, hogy elfogadják-e az LÜ megszüntetési kérelmét, avagy kérik a bíróságtól, hogy hozzon ítéletet az ügyben.

A nyilatkozatot kérő levelet múlt héten csütörtökön postázta a Somogy Megyei Bíróság az alpereseknek, a válasz még nem érkezett meg - mondta Varga Rita. Közölte: tárgyalásra mindenképpen sor kerül, kérdés az, hogy az alperesek megszüntetésbe történő beleegyezésével, avagy a bíróság ítéletének kimondásával. Hozzátette: a tárgyalásra vélhetően még a nyári ítélkezési szünet előtt sor kerül.

A múlt év november 6-án Kaposváron tartott tárgyaláson - két korábbi, az ügyész kérésére elnapolt tárgyalást követően - az ügyészi indítványt elfogadó alperesek hozzájárulásával a per szüneteltetését rendelte el a bíróság.

Pálvölgyi Ferenc, a felperest képviselő ügyész az eljárás szüneteltetését arra való tekintettel indítványozta, hogy "a bizonyítási eljárás eredményeként a helyzet olyan módon változott, ami újra értékelendővé teszi a perbeli pozícióinkat, javaslatainkat, indítványainkat, következtetéseinket". A két alperes cég képviselői ezt megelőzően a tárgyaláson úgy nyilatkoztak, hogy a vállalkozásoknak nincs követelésük egymással szemben.

A felperes az általa benyújtott keresetében azt állította, hogy az elsőrendű alperes "jó erkölcsbe ütköző módon" mintegy 87 millió forinttal gazdagodott egy bérleti szerződés révén, amelyet az Altus Rt. kötött a Humán-Jövő 2000 Kht. jogelődjével, a Miniszterelnöki Hivatal egyik gazdasági társaságával, a Közlöny- és Lapkiadó Kft.-vel az Országgyűlési Képviselők Klubjának működtetésére, ezért a két alperes közötti szerződés érvénytelenségének megállapítását kérte a bíróságtól.

Az ügy azért került a Somogy Megyei Bírósághoz, mert a másodrendű alperes székhelye Balatonőszödön van, és a per az alperesek bármelyikére nézve illetékes bíróság előtt valamennyi alperes ellen megindítható. A Legfőbb Ügyészség az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja: a per szünetelése alatt az LÜ értékelte a rendelkezésre álló - részben új - adatokat.

Az ügyészség hivatkozik egy, a perben megismert, az elszámolás alapjául szolgáló igazságügyi műszaki- és könyvszakértői véleményére. A szakértő következtetése szerint "a bérlő által finanszírozott vagyonnövekmény és a bérleti díjból történt megtakarítás különbözete megközelítőleg 7 millió forint volt". A bérbeadó a különbözetet ugyancsak a perben becsatolt átutalási megbízásokkal igazoltan megtérítette a bérlőnek - írja az ügyészségi közlemény.

A szakértői véleményre tekintettel, az LÜ szerint "a kereseti kérelem jogalap nélkülivé, a további eljárás okafogyottá vált, ezért a Legfőbb Ügyészség elállt a keresettől". A közlemény kitér arra is, hogy az alperesek hozzájáruló nyilatkozatától függően dönt a bíróság a peres eljárás megszüntetéséről.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az MTI-nek elküldött közleményében azt írta: aggasztónak, egy demokratikus jogállamban elfogadhatatlannak tartják, hogy a Legfőbb Ügyészség a per hosszas és többszöri halasztgatása után végül nem tette lehetővé, hogy "a gyanús módszerekkel meggazdagodott Gyurcsány Ferencnek a magyar államot megkárosító ingatlan-ügyei kapcsán a független magyar bíróság ítélkezzen".

A Fidesz szerint az ügyészség döntése azért is furcsa, mert a polgári per tavaly nyári megindulása óta nyilvánosságra került tények, kormányfői beszédek "sem azt támasztják alá, hogy Gyurcsány Ferenc egyenes, szavahihető, ügyleteiben tisztességes, minden tekintetben feddhetetlen miniszterelnök lenne". A szóvivő emlékeztet arra, hogy a Fidesz korábban többször felszólította Gyurcsány Ferencet, hogy a "bűncselekménygyanús körülmények között, sokak szerint törvénysértő módon" szerzett ingatlanokat adja vissza a magyar államnak. "Nincs még egy hivatalban lévő miniszterelnök Európában, akinek üzleti ügyeivel kapcsolatban bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja merült volna fel" - írta Szijjártó Péter.

Gál. J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára szerint az elmúlt években rengeteg próbálkozás volt arra, hogy Gyurcsány Ferenc korábbi üzleti tevékenységét megtámadják, de ezek rendszerint elbuknak a hamis prekoncepció miatt. Ez történt most is - tette hozzá a kormányszóvivői tájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.