A fordulat - a számok szintjén - elkezdődött, és ha újabb osztogatással nem rontja el ezt is a politika, tényleg van esély az oly nagyon áhított eurókritériumok 2009-10-es elérésére.

De. A szép eredmények egyelőre egy-két egyszerű megszorítás, és néhány szerencsésebben alakuló külgazdasági körülmény következményei. Az áfa- és a járulékok emelése visszavett a korábban jelentősen megemelt bérek értékéből, így csökkentette a fogyasztást, miközben a nagyobb bevételek révén stabilizálta a költségvetést. A kisebb állami hiány teret engedett a vállalati hitelfelvételeknek, miközben a reálisabb büdzsé növelte a bizalmat. Némi szerencse, hogy az unió más országainak fellendülését így ki lehetett használni, miközben vissza-visszatértünk a hagyományos keleti piacokra is (értsd: elkezdtünk az oroszokkal is üzletelni). A jelenlegi eredmények mögött azonban nincs - nem is lehet - olyan valós gazdasági- társadalmi átalakulás, olyan fordulat, amely esélyt jelent arra, hogy ne csupán teljesítsük a számokat, hanem tényleg képesek legyünk egyensúlyban élni az állammal. A kabinet mindmáig adós maradt annak a konszenzusnak a kialakításával, amelyben Magyarország meghatározná magának azt, milyen szolgáltatásokat kíván az államtól, és ezért mennyit hajlandó fizetni. A reformok alapkérdése ugyanis ez volna - csakhogy ez az, amiről keveset beszélünk.

Ma annyit lehet tudni, hogy a magyar társadalom kissé drágállja azt az árat, amibe neki az állam kerül. Drágállja, hiszen nem szeret adót fizetni (kerüli trükkökkel, kedvezményekkel, ahogyan lehet), és sokallja a kiadást is, mert elégedetlen a szolgáltatások minőségével, jobb iskolákat, egészségügyet, és magasabb színvonalú tömegközlekedést szeretne. A Gyurcsány-kormány ez ügyben is "új egyensúlyt" hirdetett - de egyelőre nem ért el sok eredményt. A szigorúbb adóbeszedés, vagy az ingyenesség látszatának megszüntetése a felsőoktatásban és az egészségügyben persze hozhatnak ebben is fordulatot, de ezen intézkedések eddig inkább csak elégedetlenséget szültek, mint elindították volna az értelmes gondolkodást arról, miért, mennyit és hogyan vagyunk hajlandóak fizetni ezekért az állami szolgáltatásokért. Mondhatjuk persze, hogy az első reformlépéseknek még idő kell a hatás kifejtésére, de alighanem túl hosszú lesz ez az idő. Ha a kormányzat sem tudja egyértelműen, hogy egy-egy lépésének a bevételek megteremtésén vagy a fogyasztás korlátozásán túl mi lehet az eredménye, akkor nem könynyű erről diskurzust folytatni az intézkedések érintettjeivel. Ha nincs a kabinetnél világos elképzelés az állam szerepéről, arról, hogy mely szolgáltatásokkal kell (lehet) foglalkoznia, és melyekkel nem, akkor nehezen képes beindítani a változásokat.

Az államreformra nagyobb szükség van, mint valaha. E nélkül a mostani eredmények - mint a korábbiak - pár év alatt szertefoszlanak, és a mostani kiigazítás is a kudarcba fulladt hazai próbálkozások sorát gazdagítja majd.