Tönkretették a kommunisták a húsvétot is, akármerre néztem, sehol egy részeg ember, pedig mentem falura is, délelőtt tizenegykor az utcán senki, csak a tuning-Ladák fölfúrt kipufogói ugattak a távolból, húsz évvel ezelőtt ilyenkorra már tele volt az árok beborult biciklistákkal, az élelmes gyerekek szedegették össze az ájult emberek közül az üres üvegeket, tojásokat, demizsonokat, ki mit talált.

Kedvenc húsvéti emlékem még Szolnokról: a városi közepén, ahol a Szapáry utca keresztezi az éppen Kossuth Lajossá váló négyest, villanyrendőr - de szép szó -, minden, sárgán villog, óvatoskodunk át a grószfaterral, ezerkettes homokszínű, szemben a lámpánál egy duplalámpás fehér nagypolszki, a volánnál kalapos, nagybajszú vidám ember, fehér ing, mintha egy néptánccsoportból szökött volna meg, klasszikus locsolkodócucc, megáll a lámpánál, hátrafordul, előrenyújtanak neki az utasok egy demizsont, meghúzza, aztán tőgáz, át a kereszteződésen.

Már ez is elveszett, örökre. Nincsen hagyomány (a Hamvas Béla-i és a Semjén Zsolt-i értelemben egyaránt), amely ellent tudna állni a tudatos, eszeveszett pusztításnak.

Egyáltalán, nekem úgy tűnik, manapság már inni sem isznak annyira az emberek, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt. Megint Szolnok: a Mária (bocs: Május 1.) utcai közért előtt alumíniumszőnyeggé álltak össze a földbe taposott féldekás- és söröskupakok, odatámaszkodtak az emberek a bolt falához, szívták a talpas Szimfit meg a Fecskét, itták a sört meg a feketecímkés cserkót reggeltől estig. (Öt-hatévesen én is odatámaszkodtam a falhoz egy-egy üveg bambival - valami sárga édes szénsavas lötty volt, mindent bambinak hívtak, amiben nem volt alkohol - és szocializálódtam erősen. Na jó, ez inkább harminc éve volt, nem húsz.) Seggrészegen támolygott haza a cukorgyári melós, a kubikos, a bányász (csak annak kétszer annyit kellett inni), a villanyszerelő, a téeszparaszt, nem beszélve az értelmiségiekről, akik előtt, mint tudjuk, akkoriban két út állt: az egyik az alkoholizmus útja, a másik pedig járhatatlan, ugye.

De ma már nem isznak rendesen az emberek. Csak a hajléktalanok, mert ők ráérnek. Rohanó világunk. Nincs idő inni se, dolgozni kell.

Néhány éve még büszkén állt az ország az összes alkoholista-világranglista élén. Nem kell már sok, és ebben is lemaradunk. Valami bugris balkáni vagy bozóti néger ország átveszi a vezetést, szégyenkezhetünk a dobogó hatodik fokán. (Igaz, az is szépen csillog.)