Az Irán által kezdeményezett, majd Oroszország által nem elutasított, további 12 ország által támogatott „gáz-OPEC” terve ugyanis inkább afféle Nyugat-ellenes dacszövetségre hasonlít – ezt mutatja az is, hogy a teheráni ötletet rögtön felkarolta a Washingtonnal szembemenő Hugo Chavez venezuelai elnök, noha a dél-amerikai ország döntően nem gáz-, hanem olajexportőr -, és nem sok köze van a piaci viszonyokhoz.

 Moszkva is inkább „energetikai nagyhatalmi” státuszát és szuverenitását kívánta hangsúlyozni a visszafogott támogatással. Az energetikai miniszter, Viktor Hrisztyenko azonban előre biztosított mindenkit: most még biztosan nem jön létre semmilyen kartell.

Egyszerűen azért, mert nincs az olajpiachoz hasonlóan szabályozandó gázpiac. Míg a rugalmas olajpiacon van értelme a termelők számára a folyamatos árkontrollnak, addig ez nem igaz a földgáz piacán: utóbbi ugyanis hosszútávú szerződéseken alapszik, a szállítás rugalmatlan, hiszen döntően – 77 százalékban - vezetékeken, nem pedig tankereken zajlik, szemben az olajexporttal.

Mindenek előtt a csepfolyósított földgázszállítást 7 százalékos arányát kéne a duplájára emelni ahhoz, hogy kevésbé legyen megkötve az export iránya – hívta fel a figyelmet cikkében az Ekszpert Online orosz internetes lap. Az orosz sajtó és a szakértők általában hasonló szkepszissel viszonyulnak a kartellhez.

Szergej Jaszin korábbi energetikai miniszter cikkében pedig úgy vélte, egy ilyen szövetség csupán növelné a bizalmatlanságot Oroszországgal szemben, anélkül, hogy érdemi anyagi hasznot hozna. Az exportőrök – a gázkészletek 70 százalékát birtokló 14 ország – érdeke inkább az, hogy magasabb árat alkudjanak ki a felvevőkkel kötött kétoldalú hosszútávú szerződéseikben. Ehhez a kézzelfogható helyett elég a légnemű kartell.