Tényleg megcsinálják a közraktárakat?

Egyetértett a Főpolgármesteri Kabinet kedden a közraktárak térségét érintő városfejlesztési projekt helyzetének fővárosi közgyűlési tárgyalásával, a beruházáshoz szükséges önkormányzati  kötelezettségvállalással - közölték az ülés résztvevői.


Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a 2005-ös közgyűlési döntés alapján tavaly májusban kiírt közbeszerzési eljárás záró fázisánál tartanak.Tartós önkormányzati kötelezettségvállalás miatt azonban a téma április végén a közgyűlés elé kerül.
 
A szabaddemokrata politikus tájékoztatása szerint a közraktárak térségének döntően kulturális, coventgarden jellegű fejlesztése magánberuházásként valósul meg. A terület továbbra is az önkormányzat tulajdona marad. A főváros 25 évre szóló üzemeltetői szerződést köt a beruházás megvalósítójával. Egy másik szerződés, az ingatlanbizományosi pedig arra kényszeríti a befektetőt, hogy folyamatosan telt házzal üzemeltesse az általa épített létesítményeket. A befektető ezért fizet az önkormányzatnak. "Mi  pedig annak a díjnak, díjbevételnek megfelelően, de annál nem nagyobb összegben fizetünk számára díjat" - jegyezte meg a  politikus.

A főpolgármester-helyettes közölte, hogy a teljes 25 éves futamidő után "a fővárosi önkormányzat plusszal jön ki" ebből a konstrukcióból. Hozzátette, hogy törvényi lehetőség van arra, hogy az első két évben, amikor még nem sok bevétel keletkezik, egyfajta opciót, 125, illetve 75 millió forintot adjanak a beruházónak.

Somlyódy Csaba (MSZP), aki az önkormányzat gazdasági és kiemelt  fejlesztési bizottságát is vezeti, elmondta, hogy a tervek szerint 2010-ben valósul meg mintegy 3 milliárd forintból a közraktárak térségének magánberuházói fejlesztése.

Az Etele tér környékének városfejlesztési ötletpályázata kapcsán a főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a vasúti pályaudvar épületének helyi védelmét csak úgy lehet megszüntetni, ha tervpályázatot írnak ki. Emellett a kerületi szabályozási terv is előírja az építési ötletpályázatot. Ez a felszíni rendezést szolgáló  ötletpályázat nem befolyásolja a 4-es metró építését, de ahhoz szükség van rá - szögezte le a politikus.

Egyetértett a Főpolgármesteri Kabinet a kormányzati negyedet érintő előterjesztés közgyűlési tárgyalásával is. A főpolgármester-helyettes szerint ez az előszerződés döntően technikai jellegű, az önkormányzat részt vesz a kormányzati negyed fejlesztési folyamatában.

(MTI)

"Funkció- és látványgazdag" városi tér kialakítására volna szükség a Közraktáraknál
"Funkció- és látványgazdag" városi tér kialakítására volna szükség a Közraktáraknál
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.