Lázár János polgármester a februári hódmezővásárhelyi kórházmentő tüntetésen azt állította a kormányról, hogy az a Rákosi-diktatúrára emlékeztetően népellenes, és nem az élet lehetőségét, hanem a halál útját kínálja. A fideszes politikus alig másfél hónap elmúltán azonnal felismerte a halálnak ezt az útját a Szentes felé vezető jobb oldali sávon, ahol is a végítéletet a kormány mondta ki azzal, hogy városától elvett több száz aktív ágyat, az első áldozat pedig egy szerinte fölöslegesen mentőztetett férfi. Csakhogy ma még bizonyíthatatlan, hogy ki hibázott. Meglehet, hogy a mentők. Legalább ennyire elképzelhető, hogy a kórháziak, ugyanis csak akkor engedhették volna tovább a beteget, ha annak biztosan stabilizálódott az állapota. Nem erre vall, hogy néhány kilométer múltán meghalt. De legalább akkora rosszindulat kellene ahhoz, hogy az orvosok felelősségét állapítsuk meg, mint amekkora politikai elfogultságra volt szüksége a polgármesternek a rögtönítéléshez. Az orvoslásban megfelelő vizsgálatok nélkül senki nem veheti elő a gyógyszeres szekrénykulcsát vagy a szikét. Mert minden mozzanatában veszélyes a gyógyítás. Éppen úgy, mint a politika. Hódmezővásárhely környékén valaki hibázott az egészségügyben, ezért egy ember meghalt. Ha egy politikus vág a diagnózis ismerete nélkül, harci szenvedélyével azt hiheti, hogy csak ott sebez, amerre csap. Azonban csak akkora valószínűséggel bízhat ebben, mint a balesetmentességben, ha azt gondolja, rükvercben kell száguldani a halálúton, és máris minden a helyére kerül. (N. N. P.)