(P)osztozkodás az SZDSZ-ben

A következő napokban eldőlhet, milyen hatalmi pozíciókat enged át az SZDSZ megosztottságának áthidalásán fáradozó Kóka János az elnökválasztáson hajszállal lemaradt Fodor Gábornak és táborának. Dönteni kell arról is, ki lesz az egészségügyi miniszter.

A következő napokban-hetekben fontos személyi, illetve stratégiai döntéseket kell meghoznia az SZDSZ új vezetőségének. Kóka János lapunknak úgy fogalmazott korábban, hogy érzi, de nem igazán érti a párt belső megosztottságának okait, mivel nem volt jelen a keletkezésükkor, következésképp ezek föloldása is nehéz feladatnak ígérkezik számára. Márpedig ez alapvető kérdés azok után, hogy a volt belső ellenzéki Fodor Gábor az elnökválasztáson csak tizenhárom vokssal maradt alul Kókával szemben.

A párt operatív irányító szervében, az ügyvivői testületben is erősödtek Fodorék. Érdekérvényesítő képességük első tesztjének a miniszteri kinevezések tekinthetők. Később ennél is nagyobb jelentősége lesz a két "erős ember" terveit integráló "új politikai stratégia" megfogalmazásának. Fodorék korábban amiatt is támadták a pártvezetést, hogy súlytalanná tették az ügyvivői testületet - kérdés, mennyire vonják be az ügyvivőket Molnár Lajos, a múlt héten lemondott egészségügyi miniszter utódjának kiválasztásába. Úgy tudjuk, felül már kész a terv: Horváth Ágnes jelenlegi államtitkár Molnár Lajos helyére állna, míg a Fodor programírói közé tartozó Ungár Klára az ő helyére lépne.

Milyen tisztséget kap, illetve vállal Fodor Gábor? A hírek szerint továbbra is a környezetvédelmi miniszteri kinevezése a legvalószínűbb, bár támogatói szívesebben látnák a parlamenti frakció élén. A Kóka-tábor azonban Eörsi Mátyás frakcióvezetővé választását favorizálja. Ekkor Fodoréknak be kellene érniük egy súlytalan tárcával és talán - Bőhm András személyében - az általános frakcióvezető-helyettesi tisztséggel (hacsak nem a "semleges" Gusztos Pétert választják meg).

A politikai, illetve személyi döntéseken múlhat a belső ellentétek elfajulása vagy csillapodása. Fodor hajszálnyi veresége miatt sokan elkeseredtek. Kilépésekről is hallani: az egyik nagyvárosi SZDSZ-szervezet ügyvivője levélben vett búcsút a párttól. "Bennem valami elszakadt, eltörött szombaton.(...) A tisztújító küldöttgyűléssel az SZDSZ olyan úton indult el, amely a szövetséget kivezeti a parlamentből. Ezen az úton nem kívánok útitárs lenni."

Nehéz most megmondani, hogy ez elszigetelt jelenség-e. A megosztottság áthidalása komoly belépő feladat lesz Kóka számára. Mert nem csupán személyi ellentétekről és szimpátiákról szól a történet, hanem az ország bajaihoz, a gazdaság helyzetéhez való viszonyról is. A megosztottság évek óta erodálja a pártot: az alapító atyák közül többen kiléptek vagy háttérbe húzódtak, bázisukkal együtt.

A belső feszültségek a megkérdezettek szerint most azonban aligha fajulnak tömeges kilépéssé, pártszakadássá vagy egy új liberális párt létrehozásává - ezt a többség politikai öngyilkosságnak tartja.

Még az új liberális párt szervezésében részt vevőket is arról győzte meg az elnökválasztás szoros eredménye, hogy érdemes az SZDSZ-ben maradniuk. Erről Kovács Kálmán 57 éves, dunántúli politikus nyilatkozott lapunknak (névrokona a volt informatikai miniszternek). Az SZDSZ-nek szerinte ma már kevés köze van a szolidaritás eszményéhez, ezért kívánt új pártot alapítani, ami azonban még a zászlóbontás előtt meghiúsult. A kevéssé ismert fiatalabb és idősebb pártszervezők két táborra szakadtak, végül Kovácsék kiszálltak, és megtartották SZDSZ-tagságukat. "Kilépni később is ráérünk" - mondta Kovács Kálmán, hozzátéve: Kókának is jár a bizonyítás.

Nagy Béla, Békés megyei SZDSZ-elnök szerint a megosztottság érzékelhető, ám nincs számottevő mozgás a párton belül. Szabó Zoltán, a tolnai SZDSZ-szervezet irodavezetője úgy fogalmazott, a megyei küldöttek számára (annak ellenére, hogy 23 ember közül 21 Kóka Jánosra szavazott) szimpatikus Fodor Gábor számos elképzelése, és szeretnék, ha meghatározó szerepet kapna a pártban.

Sértő-Radics István, Uszka polgármestere, országgyűlési képviselő finoman árnyalja a képet: a két tábor képviselői eltérően reagáltak az elnökválasztás eredményére, de nem tapasztal olyanfajta kilépési szándékot, mint amilyet még fideszesként 1993-ban, Miskolcon, amikor Fodor alulmaradt Szájer Józseffel szemben az országos választmány elnöki posztjáért való versengésben.

Horváth Ágnes - mellette Ungár Klára széke?
Horváth Ágnes - mellette Ungár Klára széke?
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.