Jelen volt mind az öt magyarországi parlamenti párt ifjúsági szervezete, és a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának kis csapata is. Csupán az idő szűke szabta gátját, hogy az egész napot együtt töltsük, a lelkesedés nem hiányzott hozzá. Valóban átéreztük az összetartozás élményét mindannyian. A kevés együtt töltött idő alatt önkéntelenül felvetődött a közös történelemkönyv gondolata.

Óvatosan persze, hiszen a téma "forró", a jól ismert, múltban gyökerező feszültségek miatt. Épp ezt hűteni fogalmaztuk ezt a közös kiáltványt is, és közben látni véljük az okokat is, amelyek miatt szükség volt rá, és amelyek miatt nem is megy ez olyan könnyedén.

Minden lehetséges alkalommal körbejárjuk ezt a témát román, szlovák, horvát, szerb, szlovén liberális barátainkkal. Látnivaló, hogy még nekünk, liberálisoknak is bőven van leküzdeni valónk ahhoz, hogy el tudjuk fogadni közös múltunkat, és abban elsősorban az összetartozást érezzük, lássuk. A beszélgetések konklúziója rendre az, hogy nem ismerjük egymás történelmét, történelmi személyiségeit, város- és faluneveit, költőit, íróit, politikusait. Mindannyian saját, nemzeti történelemkönyvünkből tanultunk meg a múltra emlékezni - és ezek könyvek bizony hordozzák az ezredévnyi történelem megannyi viszálykodásának nyomait, csak saját szempontból láttatva azokat. Itt élünk a világ egy zsebkendőnyi darabján, történelmünk összefolyik, gyökereink egymásba gabalyodnak, gallyainkat összeoltották és az ágak is egymásba érnek, és mégsem találjuk közös múltunkban közös érdekeinket - de talán azért, mert eddig nem is kerestük. Pedig olyan jó lenne látni és érezni, hogy nem vagyunk egyedül. Mert nem vagyunk. Még ebben a hozzáállásban sem.

A minap egy közös európai történelemkönyv kidolgozását kezdeményezte a német oktatási miniszter, Annette Schavan. Az európaiak felhördültek. Az angolok félnek gyermekeik nevelését kiadni a kezükből, a szlovákok attól tartanak, velünk nem sikerülne zöld ágra vergődniük. Azt gondolom, az sem lesz gyerekjáték, amit a magyar miniszterelnök ősszel ígért, miszerint feláll egy román-magyar bizottság egy közös történelemkönyv elkészítésére. Hiszen még abban sem lehetünk biztosak ma, hogy mi magyarok képesek lennénk-e magunkról, együtt közös történelemkönyvet írni. Már a Kárpát-medencében összevitatkoznánk a hét törzsön, a hunokon, Mátyáson, Rákóczin és Görgein..., és akkor még el sem jutottam Trianonig vagy '56-ig.

A KDNP elnöke nemzeti sorskérdésről beszél. Én ezt az európai sorskérdések tükrében látom igaznak. A gyermekszületés csökkenése, a társadalom elöregedése, az unió működő vagy döcögő rendszere, közös történelmünk elleplezése vagy a szembenézés, mind a közös Európa kérdései. Ki kellene lépnünk végre szűk kereteink közül. Meggyőződésem, hogy csak és kizárólag magyar sorskérdésekről beszélgetni szűklátókörűség, mely zsákutcába vezet. Zsákutcába, mert ma az egyik legfontosabb nemzeti kérdésünk az, hogy miként tudunk hasznot húzni egy kitágult és felgyorsult, globális világból. Szembenézni a múltunkkal, valóban nemzeti feladat és elvitathatatlanul fontos. De itt az ideje, hogy ehhez kölcsönkérjük egymás szemüvegét annak érdekében, hogy magunkat is jobban láthassuk. És oda kell a szomszédainknak adni a miénket, hogy ők is láthassák, mi hogyan látjuk őket. Dolgozzuk fel a miérteket, ismerjük meg közös múltunkat. Váljanak a céljaink közössé. Meggyőződésem, hogy kell a közös történelemkönyv, sőt akár több is, hogy képesek legyünk szembenézni szomszédainkkal, sorstársainkkal, a történelmünkkel. Kell, hogy legyen közös alapja a közös jövőnknek - amiről pedig már döntöttünk, külön-külön de egyformán: az EU tagjaiként, országhatárok nélkül - önálló nemzetek, de összetartozó közösség. Itt az ideje, hogy döntsünk a közös múltunkról is: fogadjuk el közösnek.

A szerző az SZDSZ ügyvivő testületének a tagja