Ma startol Simonyi űrhajós

Charles Simonyi amerikai űrturista és két profi orosz kozmonauta társa, Fjodor Jurcsihin és Oleg Kotov utazását jóváhagyta az orosz állami bizottság, ők hárman startolnak szombat este, közép-európai idő szerint fél nyolc után egy perccel egy Szojuz TMA-10-es űrhajóval a kazahsztáni űrrepülőtérről a Nemzetközi Űrállomásra.

Az 58 éves magyar származású asztronauta - Simonyi Károly Kossuth- és Állami Díjas fizikusnak, a Fizika világtörténete című könyv írójának fia - 17 évesen vándorolt ki Magyarországról, s az amerikai Microsoft fejlesztőmérnökeként szerzett nevet magának. Közreműködött a Word és az Excel program megalkotásában. Az egymilliárd dolláros vagyon fölött rendelkező üzletember állítólag 20 millió dollárt fizet az űrutazásért.

Simonyi április 20-án tér vissza a Földre a már fél éve az űrállomáson lakó Mihail Tyurin orosz, és Michael Lopez-Alegria amerikai űrhajóssal.

A Duna Televízió Mentor különkiadása szombaton 19 óra 20 perctől élőben közvetíti az eseményt: bemutatja a start előtti perceket, a fellövést követően a Csillagvárosból élőben jelentkezik Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós. A budapesti stúdió vendége lesz Simonyi egykori iskolai tanára is. A Duna TV munkatársai csaknem egy éve követik figyelemmel és rögzítik az űrturista felkészülésének mindennapjait. Útjáról és a felkészülésről készült dokumentumfilmeket Simonyi visszatérése után vetítik le.

A magyar tévénézõk élõ adásban követhetik a fellövését
A magyar tévénézõk élõ adásban követhetik a fellövését
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.