- Tavaly húsvét táján parlamenti választásokat rendeztek, most meg alig vagyunk túl - ha túl vagyunk egyáltalán - egy hónapok óta tartó zűrzavaros időszakon. A külső körülmények mennyire befolyásolnak egy vallási ünnepet? Kívül lehet-e rekeszteni a politikát?

- Az ünnep örök mondanivalót hordoz, a napi események valahol a felszínen mozognak. Nagyon nagy és nyilvánvaló tragédiának kell történnie ahhoz, hogy még az ünnepről szóló örömhírünket is csak az aktuális eseményekre vonatkoztatva tudjuk megfogalmazni.

- Ezek szerint itt még nem tartunk.

- Itt azért még nem. Ugyanakkor az örök mondanivalóból és az örök üzenetből, amit Krisztus feltámadása jelent a számunkra, mindenféle körülmények között ösztönzést és erőt kell merítenünk.

- Változott-e az idők során a húsvét jelentése és jelentősége?

- Mióta a kereszténység Krisztus föltámadását hirdeti, az üzenet nem változott. Krisztus kereszthalálát és föltámadását történelmi tényként fogadjuk el, nem pedig egy örökké visszatérő mítosz formájában értelmezzük. Tehát nem pusztán az újjászülető természet jelképét látjuk benne, hanem a názáreti Jézus tényleges történetét, aki Pilátus helytartósága alatt kereszthalált szenvedett Jeruzsálemben. Tanítványai örömmel és meggyőződéssel vallották róla, hogy föltámadt. Ebből született a kereszténység.

- A katolikus szertartás viszont nem maradt változatlan. Egyszerű példa: korábban latin nyelven zajlottak a misék, majd pár évtizeddel ezelőtt - a II. Vatikáni Zsinat nyomán - az egyház áttért az anyanyelven tartott liturgiára. Vatikáni hírek szerint XVI. Benedek pápa ismét a latin bevezetését szeretné elérni.

- Az igaz, hogy a nyugati egyházban, és csakis a nyugati egyházban latin volt a szertartások nyelve, de keleten soha. Tudjuk jól, hogy a kereszténység zsidó környezetből indult, mégpedig hellenizált zsidó környezetből. Az arámi, de még inkább a görög az a nyelv, amelyet az első keresztények használtak. Maga a római egyház is görög nyelvű volt egészen a III. század derekáig. Miért? Azért, mert a római zsidó diaszpóra görög nyelvű, ha úgy tetszik, kozmopolita volt. Abban az időben a birodalom művelt emberei leginkább ezt a nyelvet használták. Ugyanakkor Karthágóban, a mai Tunézia területén élt egy olyan zsidó diaszpóra, amely a latint beszélte. Minden kutatás azt bizonyítja, hogy a keresztény egyház latin gyökerei ebből az észak-afrikai nyelvhasználatból erednek, és ez kerül át - éppen az észak-afrikai keresztény bevándorlás révén - Róma városába is a III. században. Ennyit a történelmi háttérről. A II. Vatikáni Zsinat nem írta elő kötelezően a népnyelvű misézést, és nem tiltotta meg a latint, egyik rendelkezésében viszont valóban alapot adott egy átfogó liturgikus megújuláshoz. Mivel a liturgia, a templomi szertartás látványos dolog, ezért erről - sokkal inkább, mint egy elméleti kérdésről - erősen megoszlottak a vélemények. Voltak, akik érzelmi vagy más okokból ragaszkodtak a régi szertartásrendhez. Az egyeztetések és tárgyalások ellenére egyes közösségek elszakadtak a pápa iránti engedelmességtől, egy részük aztán időközben vissza is tért a katolikus egyházba. XVI. Benedek most nem a régi liturgia visszaállítását akarja elérni, hanem az eddigi gyakorlatot megerősítve azt mondja, hogy az alapvető latin szövegeket nem egyszerűen csak szabad, hanem bizonyos esetekben ajánlatos használni. De a Szentatya ugyanígy felhívta a figyelmet arra is, hogy a szentbeszédeket a jelen lévő hívek nyelvén indokolt tartani.

- Vagyis nem arról van szó, hogy néhány éven belül - például a magyar templomokban is - kötelező lesz újra latinul misézni.

- Semmiféle hivatalos dokumentumban nincs szó a nemzeti nyelv használatának visszaszorításáról, sem a megtiltásáról. Ilyen szándékról sem tudok, és nem is gondolom, hogy ez ésszerű lenne. A statisztikák egyébként azt mutatják, hogy annak idején egy adott országban hiába tértek át a népnyelvű misézésre, ettől még nem emelkedett lényegesen a templomba járók száma. Meggyőződésem, hogy megmaradnak a jelenlegi liturgikus szövegeink: a Magyarországon kialakult szokások megfelelnek az Apostoli Szentszék legújabb megnyilatkozásainak.

- A jórészt pogány eredetű húsvéti népszokások hogyan férnek össze a katolikus tanításokkal?

- A népszokások, sőt néha a hivatalos egyházi szertartásokban megjelenő szimbólumok is régi történelmi gyökerekből táplálkoznak. Tipikus jelenség, hogy egy kultúra, egy vallás átvesz egy másik néptől vagy egy korábbi időszakból származó jelképet, és azt új jelentéssel tölti meg. Ilyen a kereszténység történetében is sok helyütt előfordul.

- Más tartalommal persze, de a keresztény húsvétnak is megvan a maga zsidó előzménye, a pészah. Mit gondol, az "átlagos" hívő emberek tisztában vannak ezzel? Vagy azzal, hogy akinek a föltámadását ünneplik, maga is zsidó származású?

- Tisztában vannak vele. A húsvéti liturgia az emberiség őstörténetének és az Egyiptomból való kivonulás történetének az ószövetségi szövegeire épül. Aki részt vesz egy katolikus húsvéti szertartáson, az a szentírási olvasmányokból megkapja ezt az üdvtörténeti tanítást. A Vörös-tengeren való átkelés például a föltámadás liturgiájának egyik vezérmotívuma, még a húsvéti gyertya öröménekében is elhangzik. Ez a fajta folytonosság és szerves kapcsolat az, ami nélkül nem lehet megérteni a Messiás fogalmát. Nem lehet megérteni, hogy miért tiszteljük Jézus Krisztust. Nem lehet megérteni, hogy mit jelent a megváltó áldozat. Ha nem ismerjük a vallási öszszefüggést az Ószövetséggel és a Krisztus-korabeli zsidóság hitvilágával, akkor a kereszténységet sem érthetjük meg. A kereszténység a zsidó vallási és szellemi örökségből nagyon sokat elterjesztett az egész világon, ez hozzátartozik Krisztus örömhírének lényegéhez. És azt hiszem, ez az a tény, ami miatt valódi, nem is csak kultúrtörténeti, hanem üdvösségtörténeti kapcsolat fűzi egybe a katolikusokat a zsidó vallási közösséggel és a választott néppel.

- Mindez tudatosul a hívőkben?

- Azt hiszem, hogy aki józanul átéli a szertartásainkat, abban ez tudatos kell hogy legyen. Természetesen ezt a tudást a hitoktatásban, a hitünk magyarázatában tovább mélyíthetjük, és erre nézve vannak is nagyon biztató törekvések.

- A katolikus egyház honlapján olvasom, hogy a "világban sok ember csak szájtátva bámulja vagy értetlenül nézi a Krisztussal történteket, s azt gondolja, hogy semmi köze Jézus halálához". A szövegből némi szemrehányás érződik. Mit szeretne az egyház, hogyan viselkedjenek húsvétkor a nem hívők és a nem keresztények?

- Krisztus nem csak azokért halt meg, akik majd a követői lesznek: az egész világ Megváltóját tiszteljük benne. Krisztus megváltó áldozata tehát az egész teremtett világnak új lehetőséget ad. Ez a teremtett világ is érdekelt abban, hogy az ember megújuljon, és több felelősséggel, szeretettel nézzen a másikra. És magára a világra. Ilyen értelemben a nem hívők számára is van üzenete a húsvétnak.

- Üzenet tehát van, elvárás nincs.

- Nekünk nincs elvárásunk. Istennek van elvárása minden ember felé: aki meghallja az örömhírt, az fogadja be. Nekünk azon kell fáradoznunk, hogy megfelelő formában eljuttassuk az örömhírt az emberekhez. És ez bizony azt is jelenti, hogy újra és újra meg kell kérdeznünk magunktól, hogy megfelelő-e az a mód, az a nyelvezet, ahogyan a nem hívők világához szólunk, tényleg utat találunk-e a lelkükhöz. Az állandó keresés és az állandó megújulás feladata áll előttünk.

Nem nekünk, Istennek van elvárása