Megállapodás után evangélikus iskola lesz a szombathelyi Eötvös

Eredményes tárgyalások után az evangélikus egyház veszi át a szombathelyi Eötvös Általános Iskolát az önkormányzattól. Az intézmény így megmenekül a bezárástól.

A vasi megyeszékhely önkormányzata átvilágíttatta intézményrendszerét. Ennek az lett a végeredménye, hogy ősztől bezárják a szentkirályi városrész iskoláját, kollégiumokat vonnak össze, egy diákszállót pedig megszüntetnek. Így öszszesen 250 millió forint megmarad a városi büdzsében.

A közgyűlés februárban döntött az Eötvös Általános Iskola megszüntetéséről is, ez az iskola mégis megmenekül a bezárástól, mert működtetését átveszi az evangélikus egyház. Az önkormányzattal kötött megállapodás szerint evangélikusok - állami kárpótlásból, vagy járadékból - megvásárolják az ingatlant, a város viszont térítés nélkül átadja az ingóságokat. A működtetéshez szükséges kiegészítő normatívát pedig a központi költségvetésből kapják meg - mondta az egyház helyi vezetője, Gregersen-Labossa György. Mint megtudtuk, azt a következő időszakban döntik el, hogy az iskola alkalmazottai közül kiket vesznek át.

Czeglédy Csaba szombathelyi alpolgármester hozzátette: az önkormányzat a következő két tanévre összesen 76 millió forint támogatást ad a működtetéshez, a csaknem 200 diák taníttatásához.

Sokakat foglalkoztat a vasi megyeszékhelyen, hogy milyen lesz az intézmény jövője. Erről Gregersen-Labossa György evangélikus lelkész kifejtette: az iskola értékeit megtartják, családias, gyermekközpontú oktatást akarnak, amelyben tehetségfejlesztéssel éppúgy foglalkoznak majd, mint felzárkóztatással. Beiratkozókat nemcsak a megyeszékhelyről, hanem a kistérségből is várnak. Kérdésünkre válaszolva közölte: az iskola egyházi jellegét fokozatosan alakítják ki, s tanulókat bevonják a gyülekezeti tevékenységbe is.

Nem szûnik meg a szombathelyi Eötvös Általános Iskola
Nem szûnik meg a szombathelyi Eötvös Általános Iskola
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.