Az elmaradt lázadás
- Hát te is, Lázár?
- Mi mást tehetünk? Nem elég Pilátusnak, hogy megszentségtelenítette az Úr városát Tibériusz képmásaival, hogy kifosztotta a Templom kincstárát...
- Annak az Istennek, akit én tartok atyámnak, mindannyiunk Atyjának, nincs szüksége aranyra, ezüstre. Ha mindenben nem is, ebben azért egyetértettünk, amikor még ifjúságunk hevében örök barátságra esküdtünk, te meg én.
- És Barabbas meg János. Ne feledd, Jézsua: Barabbas mentette meg ép elmédet a kiközösítés poklától, amikor kiderült, hogy nem József fia vagy.
- Inkább eldobtam volna életemet, mint hogy elszenvedjem a mamzerek emberlétnek nem nevezhető sorsát. Ti hárman, te, meg ők ketten mentettetek ki a legelviselhetetlenebb szégyen gyehennatüzéből.
- Barabbas ötlete volt, hogy terjesszük el Názáretben: az apaság gondjaival nem terhelhető tudós főpap az apád, azért nem mondhatja ki anyád a nevét. De most, hogy Barabbas Pilátus börtönében senyved... vagy erről még nem tudtál, Jézsua?
- Hallottam róla, ezért is sietek Jeruzsálembe, hogy még az ünnepek előtt odaérjek.
- És mit tehetsz te, aki megveti a kardot? Szereteteddel remélsz Pilátusra hatni? Van valami terved a kiszabadítására?
- Van több is, minden attól függ, tudja-e Pilátus, hogy Barabbas személyében a zelóták vezérét tartja fogságban.
- És miként reméled ezt megtudni?
- Előre küldtem Júdást, aki sok zsoldost ismer Pilátus testőrségében.
- Júdást? Akit Iskáriótesnek hívnak? A zelóták legkíméletlenebb csoportjához tartozott.
- A zelóták felkelése a megduplázott zsoldosok ellen ezrek halálához igen, de győzelemre nem vezethet. Erről kell meggyőznünk Barabbast. Ő elszánt, de józan, megfontolt vezér, aki fel tudja mérni a helyzetet, és akinek engedelmeskednek az emberei. Őt nem a bosszú vagy a hatalomvágy hajtja, mint hadnagyai közül nem egyet.
- Pedig épp arra számítanak, hogy melléjük áll a tömeg megszállóik, a Templom meggyalázói ellen.
- Méghozzá a te segítségeddel, Mester - lépett be a szobába Júdás, Lázár húgainak, Mártának és Máriának kíséretében.
- Uram, borzalmas hírekkel érkezett hozzánk Júdás! - szólalt meg Mária.
- Tucatnyian vannak az Antonius-torony legvédettebb börtönében, hárman belehaltak megostorozásukba, de egyikük sem vallotta be, hogy bármit is tudnának a zelótákról. Akik hiszik, hogy te vagy a Messiás, Uram, és hallották, hogy a Város felé tartasz, biztosra veszik, hogy megszabadítod őket Róma öklétől. Egy szavadba kerül, és ezrek állnak melléd.
- És halnak meg velem. A fegyvertelen tömeget csak pajzsnak használnák a zelóták. Szólnom kell Jeruzsálem népéhez és a zarándokok tömegéhez, akik közül sokan ismernek engem. A szeretetet...
- Bocsáss meg uram, de a szavaknak, amelyekkel békés halászokhoz és földmívelőkhöz szóltál, nem lesz foganatja a fellázított sokaságon.
- Igaza van Júdásnak, Jézsua. Megköveznek azok, akik Messiásnak hisznek, ha nem váltod be a Messiáshoz fűzött reményeiket... Mint ahogy már sok más magát Messiásnak hirdetőt halálra köveztek - tette hozzá Lázár nyomatékkal.
- Maradj velünk, Uram! Ne menj fel a Városba - emelte szemeit Jézsuára Mária.
- Meg kell akadályoznunk a lázadást, és ki kell szabadítanom Barabbast.
- De Uram, te hiszel a Prófétákban! - kiáltott fel Márta, edényekkel-tálakkal sürögve-forogva. - Arra tanítottál minket, hogy higgyünk a Próféciák beteljesülésében, így a Messiásban is.
- De ti csak azokat a próféciákat halljátok meg, amelyeket meg akartok hallani. És még azokat sem értitek... A próféta az, aki mond, a Messiás, aki tesz. Ti kinek tartotok engem?
- A szeretet prófétájának, Uram! - Mária hangjából olyan végtelen boldogság hallatszott, hogy egy pillanatra mindenki reménykedve nézett Jézsuára és a még mindig a lábainál kuporgó, rá rajongva
tekintő lányra, akinek hosszú selymes haját simogatva szólalt meg:
- Bizony, bizony mondom nektek, nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.
- Nekünk is szükségünk van a szeretetedre, Uram! - ugrott fel zokogva Mária, megértvén Jézsua próféciáját, és kezeit fülére tapasztva kiszaladt a szobából a konyhába. Lázár becsukta mögöttük az ajtót, jól tudván, hogy húgainak nagy fájdalmat okozna hallani mindazt, amit meg kell beszélniük.
Vagy féltucatnyi terv jött szóba, minden eshetőséggel számolva: azzal is, ha a Városba felmenő Mester békességre intheti a népet, azzal is, ha nem. Azzal is, ha kimentheti Barabbast Pilátus börtönéből, azzal is, ha nem.
Júdás mindenesetre kigondolt egy módot arra, hogy szeretett Mestere életben maradjon.
- Igazad van Júdás, és neked is igazad van Lázár: túl korán érkeztem! Ez a nép még mindig az Ígéret országáért él, és életét adná azért, amit magáénak hisz, de magával nem vihet. Eljön az idő, amikor minden anyaszültnek el kell hinnie, hogy a próféciák csak annyiban szóltak az Ígéret földjéről, amennyiben szavaik nem mehettek túl azon, amit a nép korukban megérthetett. Csak úgy érhetünk el a Szeretet országába, ha minden nemzedék újraértelmezi az addig elhangzottakat, és egy kicsivel közelebb ér a megváltó igazsághoz: a Szeretet országa nem egy hely, hanem egy állapot, a Messiás nem az, aki eljön, hanem annak a megértő jóságnak a felismerése, amely bennünk lakozik. Az isteni szeretet jegyében élők alkotják meg a Szeretet országát, amely először kis szigetként, tán csak egy közösségként emelkedik majd ki a gyűlölködés tengeréből. De amint a kis szigetek kiszorítják a tenger vizét, a gyűlölködők előbb-utóbb felemésztik magukat.
- De mikor, Jézsua, mikor? - kérdezte Lázár. - Az Írás szerint már az első anyaszültén, Káinon annyira eluralkodott az irigységből fakadó gyűlölet, hogy megölte öccsét, Ábelt.
- Az Írás szerint, mondod helyesen. Nem azt hagyta ránk Mózes, ami megtörtént, hanem azt, ami által valamit megértethetett népével. Az Atya, akit felismertem - a Teremtő - egyként szereti minden gyermekét. Ne hidd hát, hogy egyikük ajándékát elfogadva, a másikét pedig nem, egymás ellen fordította őket. Emlékszel, mennyien felháborodtak, amikor kimondtam: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért. És mivel a szombat megtartása a Tórában foglaltatik, azt is mondhattam volna, hogy az Írás van az emberért, nem az ember az Írásért.
Másnap Júdás és Lázár előre menének, hogy előkészítsék barátjuk útját, Jézsua pedig Jeruzsálem napkeleti kapuja előtt várta többi tanítványát, hogy együtt menjenek be a Városba. Simon, akit Péternek is hívtak - és aki a tizenkettő közül az elsőnek tartotta magát - szamarat állított elő, Jézsua alá adva azt, hogy beteljesüljön benne Zakariás próféciája: "Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító ő; szegény és szamárháton ülő...". És a tömeg hozsánnával és pálmaágakat legyezvén fogadta őt. "Báruch hábá! Áldott, aki jő az Úrnak nevében!" - zengték sokan, a Messiás eljövetelét értve ezen. Ám Júdás, aki már korábban elvegyült a tömegben, odajőve hozzá a fülébe súgá:
- Több itt a zelóta, mint a te követőd, Uram. Sőt akad köztük szikárius is bőven, kinek köpenye alatt ott lapul frissen fent szikéje. Pilátus zsoldosai közül úgyszintén fölismertem köztük jó párat, zarándokok ruhájában rejtve magukat, s kardjukat. Igazunk volt, Uram: a vezérüket vesztett zelóták téged használnának, hogy maguk mellé állítsák a tömegeket. Egyetlen szavadba kerül, Uram, és elszabadul a pokol.
Jézsua bólintott, belátva, hogy nem állíthatja az ő ügye mellé ezt a népet, s megsarkallta szamarát, hogy mihamarább elérje barátja kiszabadítására szőtt másik tervük célját.
Júdásra hát élete legnehezebb feladata várt. El kellet árulnia Mesterét, hamisan vádolni őt, hogy elfogják s így bejusson Barabbashoz, az Antonius-bástya tömlöcébe.
Mint mindig, Júdás most is kész volt megtenni, amire Jézsua megkérte.
Miután el nem téríthette tervétől, csak azt kívánta Urától, hogy legalább az estét töltse még velük, tizenkét legkedvesebb tanítványával. Így esett meg, hogy mind a tizenhárman együtt fogyasztották el a húsvéti vacsorát egy Júdás által megszervezett titkos helyen, de így sem lehettek biztosak benne, hogy szavaik nem jutnak el avatatlan fülekhez. Jézsua tehát nem beszélhetett nyíltan tervükről, így hát csak annyit mondhatott: egyikőtöknek el kell árulnia engem. És magában még hozzátette: hogy börtönbe vessenek Barabbas mellé.
Fennhangon pedig ennyit mondott: "Fiaim, egy kevés ideig még veletek vagyok", aztán: "ahová én megyek, ti nem jöhettek".
És lőn...
Júdás elfogatta Jézsuát az olajfák hegyén, az olajprés kertjében. Jézsua az Antonius-torony börtönében meggyőzte Barabbast, hogy Pilátus mindenre felkészült, így a lázadás Róma hatalma ellen értelmetlen. Csak ártatlan zsidó zarándokok és zelóták halnának halomra. A hadnagyainál sokkal józanabb Barabbas ki is szabadult, hisz a Pilátus ítélő csarnoka elé gyűlt tömegben Júdás jól megfizetett emberei az ő nevét kiáltották, amikor a helytartó feltette a kérdést, hogy őt, Barabbast avagy Jézsuát - Jézust, ahogy ő mondta latinosan - engedjék-e szabadon, miként szokás szerint minden húsvétkor elengedett egy halálra ítélt rabot a helytartó.
Júdás Iskáriótes pedig élete végéig magán hordta az áruló legszégyenletesebb bélyegét.
