Jégkorszak napváltozástól
Az utóbbi néhány millió évben nagyjából százezer évenként fordultak elő jégkorszakok, korábban viszont 41 ezer évenként jelentek meg. Az általánosan elfogadott elmélet szerint a Föld Nap körüli pályájának fokozatos, lassú változásai miatt változik a bolygónként érő napsugárzás mennyisége, ez indítja el az eljegesedést. A Föld pályája kör alakúból fokozatosan ellipszissé változik, majd visszatér a körpálya. Milankoviæ (1879-1958) horvát csillagász 1919-ben tette közzé ezt az elgondolást, a százezer évenként ismétlődő ciklusok ma az ő nevét viselik. Ez az elmélet adós maradt annak a magyarázatával, miért nőtt egyszer két és félszeresére a jégkorszakok közti időszak hossza.
Grandpierre Attila (MTA Csillagászati Kutatóintézet) és Ágoston Gábor néhány éve részletes számításokkal kimutatta, hogy a Nap belsejében a plazmaállapotban lévő anyag és a változó mágneses tér kölcsönhatása hőmérsékleti ingadozásokhoz vezet, eltérő hőmérsékletű tartományok alakulnak ki. Hosszú élettartamú hőhullámok alakulnak ki, emiatt a Nap belseje oszcilláló jellegű. Magas hőmérsékletű buborékok formálódhatnak, és ezek jelentős távolságot tehetnek meg. A magyar kutatók szerint tehát a Nap belsejében dinamikus, térben és időben változó folyamatok zajlanak. Eredményük alapvetően eltér az általánosan elfogadott nézettől, mely szerint a Nap belseje nyugodt, egyensúlyi állapotban van.
Robert Ehrlich (George Mason Egyetem, Fairfax, Virginia) Grandpierre és Ágoston modelljéből kiindulva arra jutott, hogy a hőmérsékleti oszcillációk nagy többsége kétségtelenül kiegyenlíti, de esetenként felerősíti egymást, és hosszú ideig tartó hőmérséklet-változások alakulnak ki. Számításai szerint a Nap belsejének hőmérséklete a 13,6 millió Kelvin átlagérték körül vagy 100 vagy 41 ezer éves frekvenciával ingadozik. Ehrlich szerint a véletlen ingadozások átbillenthetik a Napot a rövidebb ciklusból a hosszabba, vagy fordítva. A két ciklusidő pontosan egybeesik a jégkorszakok megfigyelt gyakoriságával! Ehrlich szerint a Milankovi-modellből következő hőmérséklet-változás nem is elegendő jégkorszakok elindításához.
Neil Edwards brit klimatológus a New Scientist kérdésére válaszolva ugyanakkor kitart a Milankovi-modell mellett, a földpálya változása miatti sugárzáscsökkenéshez ugyanis visszacsatoló, az eredeti hatást fölerősítő jelenségek kapcsolódnak. Van, aki teljesen elveti az új modellt, Nigel Weiss brit napfizikus például teljesen valószínűtlennek tartja. Ő a Nap sztenderd modelljét fogadja el, nem számol a mágneses instabilitások miatt fellépő hőmérséklet-változásokkal.
A két modell között tapasztalati úton nem lehet dönteni. Ehrlich feltételezi, hogy a Napnál jóval kisebb, ún. vörös törpe csillagokban sokkal gyakoribbak az oszcillációk. Jóval rövidebb idő után követik egymást, és így talán meg is lehet figyelni a jelenséget. A vörös törpékre vonatkozó modellszámításokat még nem végezte el Ehrlich.
