Az viszont valóban öröm, hogy Szász János Ópium - Egy elmebeteg nő naplója című, nem igazán nézőbarát műalkotása a negyedik helyig jutott viszonylag kevés kópiával, tehát a közönség céltudatosan kereste a művet. A Csáth Géza írásai alapján forgatott mozi a szemlén néhány nap alatt kultuszfilmmé vált. Ez sokat segített a forgalmazáson is. De az ügyeletes magyar közönségfilm, pardon, független vígjáték, a Buhera mátrix nagyot hasalt. Nem életlenül és nem is vétlenül.

Az Ópium női szenvedéstörténet: a bolond Gizella (Kirsti Stubo) a múlt század elején egy képzelt elmegyógyintézet legtalányosabb betege. Őt a morfinista Brenner doktor (Ulrich Thomsen) kezeli, majd erős érzelmi, szerelmi, később szexuális kapcsolat alakul köztük. A híres regényíró, ám alkotni már nem tudó doktort megigézi a nő őrülete, pontosabban a Sátánhoz való viszonya. Brenner a kialakuló kapcsolatban a Gonosszal való találkozást is keresi: fausti helyzet alakul ki. A vizuálisan és dramaturgiailag is kegyetlen, mégis szép mű atmoszférája rabul ejtő. A két színész alakítása pedig lenyűgöző.

A hét legerősebb filmje sokkal könnyedebb darab, sokak kedvence tíz év után tért vissza a mozivászonra: Mr. Bean. Aki most nyaral. És ha egy angol masszív kárt akar valahol okozni, arra nincs jobb hely Franciaországnál. És ha már romba dönti Galliát, miért ne tenné úgy, mint Jacques Tati annak idején? És ezzel el is mondtuk a mozi legnagyobb erényét, a tisztelgést a filmtörténet halhatatlanja előtt. Nagy kérdés, hogy Rowan Atkinson megkapja-e valaha ezt a titulust. E film alapján biztosan nem (ráadásul, állítólag ez az utolsó Bean-fellépés). Hosszú unalom előz meg egy-egy geget, s nagy részük nem is vicces. A filmet a cannes-i fesztivál menti meg a bukástól, hősünk ide is eljut, s itt sikerült igazi helyzet- és jellemkomikumot alkotni. De nem Atkinson, hanem az általa "elrabolt" amerikai filmrendező (Willem Dafoe) a sztár. Ahogy a brit és tengerentúli kritikusok zöme fogalmazott: ellopta a show-t.