Kevesebb adóból több állami juttatás?
Tíz hét alatt forgatta fel Washington állam a maga évi mintegy négyezermilliárd forintos költségvetését - három hónap alatt új tervezési mechanizmust vezettek be 2002-ben. Egyértelműen, a többség számára is érthetően határozták meg, mit miért tesz az állam, miről mond le, és - a korábbi tervektől eltérően - nem emelték az adókat. Washington állam azóta az új költségvetési szolgáltató modell bevezetését szorgalmazó közgazdászok dédelgetett példája lett, Magyarországon is.
A kormányzat valami hasonló változásra szánta el magát - ám nem éppen az amerikai dinamizmus jellemzi a tervek átvitelét. Jelenleg három-négy államreform-elképzelés verseng egymással, és nem igazán lehet megmondani, melyik lesz a befutó. Ráadásul a most futó elképzelések többsége is inkább csak néhány új, az eddigieknél szigorúbb szabályt tartalmaz, amelyek esetleg megalapozhatnák az újfajta költségvetési modell bevezetését. A legelső újfajta költségvetés a 2009-es lehet, de a realistább elképzelések az "új időszámítás" bevezetését inkább 2011-re, vagyis a következő kormány időszakára teszik. Nincs igazán eldöntve ugyanis: a kormány tulajdonképpen mikortól és hogyan szeretne új alapokon tervezni, és képes-e vállalni az ezzel járó konfliktusokat.
Az alapkérdés pedig egyszerű, és számos olyan ország van (Franciaország, Szlovákia vagy Új-Zéland például), amely túljutott ennek a megválaszolásán. Mostanában a világ államainak többsége kerül szembe azonos problémákkal: egyre kisebb bevételekből kell egyre többet fizetni. A bevétel fogy, mert a globalizálódó világban fokozódik az adóverseny (mind könnyebb olcsóbb helyekre vinni a termelést), és mert - demográfiai okokból - egyre kevesebben kénytelenek eltartani egyre többeket. A kiadások pedig részben ez utóbbi okból emelkednek: az idősek ellátása nem csupán a nyugdíjrendszerben, az egészségügyben is többletet követel. Az eredmény: a növekvő hiány, amire eleinte mindenütt válasz a költségvetési trükközés vagy az állami vagyon felélése, majd a lehetőségek fogyatkozásával a megszorítások - politikai értékválasztástól és a lehetőségektől függően adóemeléssel és/vagy állami lefaragásokkal.
A közgazdász-társadalomban mostanában népszerű megoldás minderre a költségvetési tervezés újragondolása - tulajdonképpen piaci, vállalati megoldásokat ültetnek át az állami szférába. A lényeg az eredmény lesz (a többet tudó diák vagy az egészségesebb népesség). Az eredményt mérik, a célokhoz rendelnek programokat, és ezekre adnak pénzeket - aszerint, hogy mennyire segítik a kívánt eredmény elérését. (Hasonló elven alapul az uniós támogatások elosztására létrejött programrendszer.) Mindez annyit jelent: a költségvetés is áttekinthetőbb lesz, hiszen így mindenki tudhatja, mit akar az állam elérni, erre mennyit szán, és miért. Így lehet elvileg véget vetni annak is, hogy mindenki egyszerre követeljen kisebb adókat és több pénzt az egészségügynek, a rendőrségnek és a lakástámogatásoknak. Az adócsökkentés eredménye azonnal látszik, hiszen így az egyik vagy a másik programra kevesebb jut, ergo: lassabban valósul meg az elérni kívánt cél.
A most a kormányzat előtt lévő elképzelések közül azonban egyelőre csak egy olyan van, amelyben kísérletet tesznek egy hasonló rendszer bevezetésére. A másik kettő csupán a jelenlegi rendszert igazítaná ki egy kicsit.
Az egyik - félhivatalosan már nyilvánosságra hozott - elképzelés az Állami Számvevőszék tervezete. Ezt az ÁSZ a napokban nyújtotta be az Országgyűlésnek éves jelentése mellékleteként, és benne a hosszú évek óta minden jelentésében leírt javaslatait fogalmazza meg, összefoglalva újra. A legfőbb kritika a számvevők javaslatával szemben éppen ebben áll: az ÁSZ nem igazán lépett el a mai tervezési gyakorlattól, csupán a szabályokon szigorítana egy kicsit - hátha így betartják azokat. Ám az elmúlt években számos szigorítási kísérlet bukott meg (az üvegzsebprogram hamvába holt, a költségvetési törvényekben előírt hosszú távú hiánykövetelményeket nem vették figyelembe a következő években). Így a mostaniakat is meglehetős szkepticizmussal fogadják a szakmában. Ráadásul a számvevők javaslata nem igazán konkrét: csak elveket fogalmaz meg - igaz, nem is lehetett ennél többet elvárni az ÁSZ-tól, hiszen megbízatása is erre szólt.
A konkrét javaslatok kidolgozása a pénzügyi tárca feladata, és - úgy tűnik - az ÁSZ javaslata alapján készült is egy terv. Ebben - a Világgazdaság csütörtöki számában megjelent koncepció szerint - egyelőre csak a számvevők által is javasolt közfeladat-meghatározás szerepel. Igaz: ennek definíciója meglehetősen tág teret adna arra, hogy a közfeladatot szabadon értelmezzék - vagyis a politikának nem igazán kellene ennek alapján lemondani osztogató kedvéről. A fő kérdés ugyanis például olyan típusú lenne, hogy az államnak kell-e a lakáshoz jutást támogatnia, vagy sem. A mostani koncepció alapján viszont mindkét válasz könnyedén levezethető a közfeladat meghatározásából. Előrelépés persze ebben a javaslatban is van: már-már az új tervezési rendnek felelne meg, hogy azonos feladatot nem láthat el két költségvetési szerv, és ha olcsóbb - hatékonyabb - piacról megvásárolni a szolgáltatást, akkor ez kötelező.
Ennél azonban sokkal tovább megy az Államreform Bizottság javaslata, amelynek tervezete néhány hete került fel a testület honlapjára. Ebben a bizottság a programalapú költségvetési tervezés bevezetésére tesz javaslatot - ez az az új modell, amelyet oly nagyon szeretnek a közgazdászok. A testület - ráadásként - az eddigieknél szigorúbb költségvetési korlátokat is felállítana. Így például nem lehetne úgy törvényt hozni anélkül mondjuk a kormányzati negyed létrehozásáról és a hozzá tartozó 25 évi pár tízmilliárdos kifizetésről, hogy meg ne határoznák: a következő 25 évben honnan spórolnak meg ennyi pénzt. A bizottság javaslata szerint már a 2009-es költségvetést is el lehetne készíteni az új tervezési modellben - igaz, ehhez az előkészítő lépéseket hamarosan meg kell tenni.
Az heteken belül eldőlhet, hogy a két-három javaslat közül melyiknek lesz esélye az elfogadásra. Úgy tudni: a kabinet össze kívánja hangolni az elképzeléseket - a kérdés persze most is leginkább az, ami a régi érában mindig: melyik szervezet vezesse a munkát. Esélye mindennek van, még az együttműködésnek is.
A megegyezésre utal, hogy a felek most leginkább egy új, a parlament mellé rendelt független költségvetés-ellenőrző szervezet létrehozásáról szőnek közös álmokat. Ennek a dolga a költségvetés megalapozottságának vizsgálata (tulajdonképpen a büdzsé teljes, független újraszámolása) mellett az lenne, hogy ellenőrizze: azoknak a jogszabály-változtatási terveknek, amelyek az Országgyűlés elé kerülnek, mi az állami kiadásokra és bevételekre gyakorolt hatása.
