Keresztesek a Parlament előtt

"Múltunk", "Jelenünk", Jövőnk" felirattal három keresztet állított fel csütörtök délután a Parlament előtt a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 (MNB 2006) elnevezésű szervezet. Az eseményen huszonhét tüntető, tíz újságíró és egy kutyasétáltató férfi vett részt.

Kétszázegy napja követeli folyamatosan a kormány lemondását az MNB 2006. A társaság sokáig a Kossuth téren tüntetett, majd egy időre a Batthyány-örökmécseshez vonult vissza, ám március 20-a óta ismét a Parlament előtt demonstrálhat. Míg más szervezetek általában a közeli Tulipán presszóból érkeznek a Parlament elé, addig a nemzeti bizottság tagjai már itt kezdenek: délután öt órától este kilencig ugyanis engedélyük van a téren tartózkodni. Ilyenkor legtöbbször Gonda László ügyvivő Peugeot 806 típusú gépkocsijának tetejéről mondanak gyújtó hangú szónoklatokat egymásnak.

Csütörtökön azonban beszédek helyett váratlanul három keresztet állítottak fel a demonstrálók a Parlament előtt. A keresztekre léceket erősítettek, azokra pedig egy Bajusz becenevű férfi Gyurcsány Ferenc miniszterelnök maszkjában különböző táblákat szögelt. A sporttól a törvényességig, a honvédelemtől a szabadságig, az oktatástól az erkölcsösségig összesen huszonnégy fogalom volt a táblákra festve, ezek eljövendő feltámadásában bízik így, húsvét előtt a Magyar Nemzeti Bizottság 2006.

Félórás kalapálás után a megjelentek elmondták a Miatyánkot, egy asszony pedig rímekbe szedve beszélt a rendőrségi gumilövedékekről és a csaló kormányról. Közben néhány turista is feltűnt a Kossuth téren, nekik a szervezők egyik angolul tudó tagja a miniszterelnök őszödi beszédét fordította.

Hungary is shit, mondta eszerint Gyurcsány.

Azok meg elhitték.

Elõkészületek feltámadásra
Elõkészületek feltámadásra
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.