Kétség kívül, nyitó cikkem kicsit keményre sikeredett (szándékomon túlmenően is: a végső változatból, tényleg csak helyhiány miatt, kikerült néhány lényeges oldó passzus), ezért az ellencsapás is erősnek lett szánva.

Elnök úr számos érvényes megállapítást tesz, a lényeget illetően mégsem cáfol. Állításom legfontosabbja az volt, hogy az idei, rekordmeleg tél során számos ’jön a hideg és ittmarad’ típusú bejelentés hangzott el, és egyik sem realizálódott. Ehhez az alapállításomhoz képest mellékesek, legalább is másodlagosak a részletek. Elismerem, a médiában hallott bejelentések nem mindegyikét az OMSZ-ban dolgozó szakemberek tették. Nem vizsgáltam, hogy ha valamelyik rádióadó vagy tévéműsor a tél visszatérését, erős lehűlést jósolt, és ehelyett szép napos időnk lett emelkedő hőmérséklettel, akkor azt OMSZ-os, vagy más cég munkatársa jelentette be. További probléma, hogy a hivatalosan kiadott prognózis interpretációja, kommentálása miképp hangzik egy-egy műsorvezető részéről. Az általuk hozzáfűzött, esetleg bombasztikus bejelentés – valóban, elismerem – sok esetben nyilván nem a Meteorológiai Szolgálattól származik.

Mindez oldja, lazítja az OMSZ felelősségét, de én itt nem is ezt akartam firtatni, csupán jelezni, hogy a számítógép által legyártott időjárási előrejelzés értelmezése ezen a télen végig nem vette figyelembe a helyzet rendkívüliségét. Újból és újból a szokásos elvárás érvényesült: most ugyan meleg van, de hamarosan jön a hideg, hiszen végtére tél van. Mármost ezen a télen hiába volt naptárilag tél, az a bizonyos ’normális’ hideg csak nem akart megjönni. Ezen, és semmi máson nem akadtam föl. Hogy lassacskán kezdett unalmassá válni a formula. Hogy ne tessenek izgulni polgártársak, nincs itt semmi probléma, december van, január, február, hát persze hogy hamarosan jön a hideg. De nem jött. Nem jött. Ez itt a baj. Rendkívül meg voltunk nyugtatva, nem érdekes, hogy ma is meg tegnap is melegrekordok dőltek meg, hétvégére úgyis itt a hideg, a természet mégiscsak visszatalál normális kerékvágásába, satöbbi. Erre a hétvégi hideg helyett újabb melegrekord jött.

Dunkel Zoltán azt írja, hogy „önmagában egyetlen szélsőségesen megnyilvánuló jelenség vagy évszak sem elegendő ahhoz, hogy azt a klímaváltozással közvetlen kapcsolatba hozzuk.” Kérném tisztelettel, ezt hallgatom tíz éve. A ’Jön a hideg’-cikkemet is azzal kezdtem, hogy ezzel a címmel 2001-ben már megírtam ugyanezt a problémát. Akkor is ezt vágták a fejemhez. Hogy egy télből önmagában nem lehet a klímaváltozásra következtetni. Aztán jött 2003 rendkívüli, melegrekordok sorát döntő nyara. 2006-ban az elmúlt nyolc év hatodik nagy árvizét éltük át. Most itt van a mérések kezdete óta tapasztalt legmelegebb tél. De nem, ezek egyesével semmiféle következtetésre nem adnak módot.

Lehet olyanokat írni, hogy én a cikkeimben gondos következetességgel tévesen alkalmazom az éghajlat és időjárás kifejezéseket. Lehet, hogy ezek a rendkívüli időjárási események, melyek számban szaporodnak, mértékben növekszenek, nem függenek össze, vagy csak nagyon távoli módon függenek össze a klímaváltozással. Én ezt azonban nem így látom, mégsem írom azt, hogy az elnök úr gondos következetességgel tartja magát a klímaváltozással kapcsolatos szkeptikus magatartáshoz, s hogy a klímaváltozás elismerése terén tett megnyilvánulásai későiek és kényszeredettek. Nem írom, mert az ő két éve tartó elnöksége idején az OMSZ mindenesetre nyitottabb volt az éghajlatváltozás ügyei iránt, mint a megelőző években — amikor is a meteorológus szakma folyamatos hideg lehelete miatt igencsak megizzadtunk a klímakommunikációban. Nem írom, hogy múltbéli ellenállásuk miatt hogyan kényszerültünk magyarázkodásokra és visszakozásokra, amikor vezető döntéshozókat kellett (volna) meggyőzni a cselekvés fontosságáról, sőt, akár (az OMSZ-ban is folyó) kutatások támogatásáról. Nem írom, mert Dunkel elnök úr decemberben összehívta a Klímakutatók Fórumát, és itt nagyon fontos, erős megállapítások hangzottak el a klímaváltozás tényét, folyamatát, hatásait, és a hazai tennivalókat illetően. Hitelesebb lett volna persze, ha e fórumot egy vagy három vagy öt vagy tíz évvel ezelőtt tartják meg, nem most, amikor már mindenki az Al Gore-filmről és a Stern-jelentésről beszél, de mindegy.

Csupán azt kérdezem, hogyan lett egy szombaton kiadott, csütörtökre szóló prognózis mínusz 4 fokos minimumhőmérsékletéből a valóságban plusz 4 és a mínusz 2 fokos maximumhőmérsékletéből a valóságban plusz 14? A péntekre ígért hajnali mínusz 8 fokos, kemény fagyból a valóságban plusz 4, és a mínusz 6 fokra jósolt délutáni téli hidegből plusz 11 fokos gyönyörű tavasz? Ez csupán két példa, de megmondom őszintén, nem töltöttem az egész telemet azzal, hogy a melléfogásokat dokumentáljam, hiszen a dolog mindvégig szembeszökő volt.

Ismétlem, nem a lehetetlent, a mindenkor pontos, mindenkor tévedhetetlen időjárási előrejelzéseket kérem számon, persze hogy nem. Csupán rá kívántam mutatni egy tendenciózus hibára: hogy a médiában elhangzott, kommunikált, interpretált előrejelzések az idei télen végig képtelenek voltak eltalálni az időjárás jellegét, főirányát, hangulatát, különlegességét. Beszéltek ugyan a klímaváltozásról, mint valami elvont, távoli dologról, de ennek semmi köze nem mutatkozott a napi eseményekhez. Amely viszont mindvégig rendkívüli volt. Elvitatkozhatunk az egyes fogalomhasználatok részletein, egyetértésre is juthatunk, de a lényeget illetően nem érkezett cáfolat. Hogy helyzet van; velünk, itt, most, nem az elméleti klimatológia felhőkakukkvárában.

S ezen a télen ezt mindenki így érzékelte. Én csupán tükröztem a közvélekedést.