Az Amnesty bírálja a guantánamói tábor új részlegét

Az Amnesty International (AI) élesen bírálta az amerikai hadsereg guantánamói támaszpontján létesített új börtönrészleget, amelyben százhatvanöt foglyot őriznek.

 A nemzetközi emberi jogi szervezet szerdán kiadott jelentésében rámutatott, hogy a tavaly decemberben megnyitott, magasabb biztonsági fokozatú részlegben (Camp 6) romlottak a rabok életkörülményei, elszigeteltségük teljessé vált. Ügyvédek és fogva tartottak elmondásából, valamint a hadsereg által közzétett fényképekből kiderül, hogy a rabokat a nap 24 órájából 22-n keresztül mesterségesen megvilágított cellában állandó megfigyelés alatt tartják, sem napfény, sem friss levegő nem éri őket. A foglyok egyedül, cellájukban étkeznek, a napi sétán ugyancsak magányosan vesznek részt, egy magas falak által határolt udvarban.

Ezek a körülmények azokhoz az amerikai fegyházakéhoz hasonlíthatóak, amelyekben a legveszélyesebb bűnözőket tartják fogságban. Ám még ezeknek a bűnözőknek is joga van rádiót hallgatni, televíziót nézni, levelet váltani, vagy látogatókat fogadni, ha viselkedésük javul. Mindehhez a Camp 6, valamint a hozzá hasonló, 2004 októberében megnyitott Camp 5, illetve a vöröskereszt által felkeresett Camp Echo foglyainak - összesen mintegy 280-an vannak - nincs joga.

A Kuba szigetén fekvő guantánamói börtöntáborban még mindig 385 foglyot őriznek, 80 százalékukat teljes elszigeteltségben. Az ausztráliai David Hicks kivételével egyetlen egy rabot sem ítéltek el, sőt még csak vádat sem emeltek ellenük. (A vádalkunak köszönhetően Hicks mindössze 9 hónap börtönbüntetést kapott, miután bűnösnek vallotta magát a terrorizmus támogatásának vádjában.)

Az amerikai hadsereg szerint több mint nyolcvan foglyot szabadon kellene engedni vagy vissza kellene küldeni, és egyesek mégis elszigeteltségre vannak ítélve. Ilyen például az a 14 kínai ujgur, akiket hosszú ideje szabadlábra helyezhetőnek tekintenek, de ha visszaküldik őket hazájukba, az üldözés fenyegeti őket.

Az amerikai haditengerészet guantánamói támaszpontján terrorcselekménnyel gyanúsított személyeket és a vallási fanatikus afganisztáni tálib rezsim feltételezett fegyveres híveit tartják fogva. Nemzetközi jogvédő szervezetek és több külföldi kormány is követelte Washingtontól a börtöntábor bezárását.

Larry Cox, az AI egyesült államokbeli igazgatója szerdán rámutatott, hogy az amerikai kormányzat továbbra is igazolhatónak tekinti a nemzetbiztonság nevében elkövetett emberijogsértéseket. Azt tanácsolta George Bush elnöknek, hogy gondolkodjon el ezen még jobban, mivel a fogolytábor bezárását szorgalmazó követelések mind hangosabbak. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.