Füvet Jézusnak!

Az iskolai rendezvényen néhány diák a kábítószer fogyasztására ösztönző transzparenst vesz elő. Az igazgatónő elveszi tőlük. A diákok pert indítanak véleménynyilvánítási szabadságuk megsértése miatt. A keresztény jobboldal a diákok és a szólásszabadság pártjára áll.

2002-ben egy alaszkai középiskola diákjai álltak sorfalat a Salt Lake Citybe tartó olimpiai lángnak. Néhányan a kamerák kereszttüzében viccből „Füvet Jézusnak” feliratú transzparenst vettek elő – idézi fel az esetet a New York Times. Az iskola igazgatónője elkobozta a transzparenst, és az egyik diákot tíz napra felfüggesztette. Azzal érvelt, hogy a marihuána fogyasztására buzdító üzenet összeegyeztethetetlen az iskola programjával, amelynek fontos eleme a kábítószer elleni küzdelem.

A diák a szólásszabadság alkotmányos jogára hivatkozva kártérítési pert indított az igazgatónő ellen. A bíróság első fokon helyt adott a felperesnek, elfogadva a diák ügyvédjének érvelését, amely szerint, ha a vietnami háború idején szabad volt az iskolában háborúellenes karszalagot viselni, akkor az alkotmány a „Füvet Jézusnak” plakátot is védi. Az iskola fellebbezett, jelenleg a Legfelsőbb Bíróság tárgyalja az ügyet.

„Ha a Legfelsőbb Bíróság helyben hagyja az elsőfokú döntést, amely szerint az igazgatónő alkotmányos jogot sértett, annak az lesz az üzenete, hogy a tanároknak elnézőnek kell lenniük minden figyelemfelkeltő cselekedettel szemben, még akkor is, ha az az iskola törekvéseivel ellentétes” – kommentálja az esetet Marci Hamilton alkotmányjogász.

Hamilton szerint a szólásszabadság nem véd minden megnyilatkozást. „A diákok néha olyan ostobaságokat mondanak, amelyek egyszerűen nem méltók az alkotmányos védelemre. A Füvet Jézusnak esetében erről van szó.” Ráadásul, ha az ilyen esetekre is kiterjesztik az alkotmány oltalmát, akkor értékét vesztheti a szólás- és véleményszabadság, amely a politikai és vallási nézetek védelmét hivatott biztosítani, nem pedig az idiotizmusét.

A szólásszabadság hívei ezzel szemben úgy érvelnek, hogy az iskola nem tilthat be semmilyen nézetet. A perrel kapcsolatban társadalmi szervezetek is hangot adtak véleményüknek. Abban nincs semmi meglepő, hogy az ACLU jogvédő szervezet és a Cenzúraellenes Nemzeti Koalíció a diák pártjára állt. Annál furcsább viszont, hogy több keresztény egyesület, köztük a Pat Robertson által alapított Amerikai Jog és Igazságosság Központja is felsorakozott a diák mögött.

A szólásszabadságot kimondó Első Alkotmánymódosítás ugyanis a vallásszabadságot is védi. A keresztény szervezetek attól tartanak, hogy ha az iskola oktatási programjával ellentétes megnyilvánulásokra nem terjed ki a szólásszabadság alkotmányos joga, akkor ilyen alapon a vallásos nézeteket is kitilthatják majd az intézmények falai közül.

„Az intézmény oktatási alapelvei nem jogosítják fel az iskolát, hogy elnyomja a diákok véleményét – olvassuk az Amerikai Jog és Igazságosság állásfoglalását. – Noha helytelenítjük a diák megnyilvánulását, elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az iskolakerület önkényesen meghatározza, milyen vélemények elfogadhatatlanok. Így ugyanis bármilyen véleményt korlátozni lehetne. Akár a keresztény értékeket (az abortusz elítélését, a házasság szentségét) hirdető diákok véleménynyilvánítási joga ellen is fel lehetne lépni.”

'Füvet Jézusnak!' - Alaszka, 2002.
'Füvet Jézusnak!' - Alaszka, 2002.
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.