Űripari központ épül Etyek mellett

Űripari technológiai és tesztközpont létrehozásáról szóló megállapodást írt alá tegnap a Talentis csoporthoz tartozó Talentis Zrt. és az űrtechnológiával, illetve elektronikával foglalkozó Bonn Magyarország Kft. Ez lesz az első lépése az idei 16 milliárd forint összértékű fejlesztésnek a Zsámbéki-medencében épülő tudásközpontnak - jelentette be Takács Ernő elnök-vezérigazgató tegnap a Magyar Tudományos Akadémián.

A kicsi, de létező magyar űripar nemzetközi eredményeit jelzi például az a sugárzásmérő, amelyet Charles Simonyi használ majd az űrben, vagy a részvétel az indonéz cunamimegfigyelő-rendszer létrehozásában. Az űripari technológiai és tesztközpont azért lenne fontos a hazai cégek számára, mert az "űrminősítésű" szerelésre és tesztelésre ma még nincs megfelelő helyszín Magyarországon, és ennek hiánya sok pályázaton lehetetlenné teszi a magyarok indulását. Az Etyek körzetében tervezett, 2,2 milliárd forintos beruházással létrehozott központ az űrbeli használatra tervezett berendezések tesztelését és minősítését végzi majd.

Solymosi János, a Bonn Hungary Kft. vezetője elmondta, hogy bár Magyarországon kevés az űripari cég, de munkájuk igen magas hozzáadott értéket termel, így az űrközpont igen jövedelmező beruházásnak ígérkezik.

Takács Ernő jelezte: az idén több hasonló együttműködési megállapodást kötnek elsősorban high-tech cégekkel.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.