Közös pénz

Aláírta az Oktatási és Kulturális Minisztérium és Ausztria, valamint a bajor és a baden-württembergi tartomány az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem finanszírozásáról szóló papírokat. A megállapodás 2010-ig szól. A magyar állam évi 800 ezer euróval támogatja az egyetemet.

Az idén ötödik éve működő német tanítási nyelvű egyetem alapítását 2000-ben Orbán Viktor volt miniszterelnök kezdeményezte. Egy évvel később már alá is írták az iratokat az osztrák szövetségi kancellárral, Bajorország és a Baden-Württemberg tartomány miniszterével. A magyar állam 2004-ben körülbelül 200 ezer euróval támogatta az egyetemet, egy évvel később már csak 180 millió jutott a költségvetésből rá, 2006-ban pedig 175 ezer euró. Tavaly a támogatás mértéke ismét elérte a kezdeti 200 ezer eurót. Az új megállapodás szerint az Oktatási és Kulturális Minisztérium vállalja a nagyobb részt a finanszírozásból. Ausztria, Bajorország és Baden-Württemberg tartomány évi 250-250 ezer euróval járul hozzá a nagyrészt magyarországi, ausztriai és német nyelvterületről származó fiatalok egyetemi képzéséhez. Szintén segíti a működést Svájc és a Német Szövetségi Köztársaság is. Ez a támogatás 2010-ig szól, mert ekkor az egyetem különleges törvényi státusa megszűnik, és belekerül a magyar felsőoktatás finanszírozási rendszerébe. Az összeg mértéke nem automatikus, hanem teljesítményi kritériumoktól függ.

Hiller István kulturális és oktatásügyi miniszter lapunknak elmondta, hogy nem zárkóznak el tőle, de a közeljövőben nem is tervezik más alapítványi egyetem ilyen nagymértékű támogatását: - Nem hiszem, hogy a magyar felsőoktatás történetében egyedi és megismételhetetlen, de a realitások most azt mutatják, hogy azt kell tökéletesíteni, ami már megvan. Arra, hogy új intézmény jöjjön létre, kevés esélyt látok, azt azonban szorgalmazom, hogy meglevő intézmények kiszámítható finanszírozással, hosszabb tervezési szakasszal és időlehetőséggel bírjanak. - A miniszter hozzátette, hogy az Andrássy Egyetemmel kapcsolatban született megállapodás "hosszú és idegfeszítő" tárgyalási folyamat eredményeképpen jött létre: - Ez a későbbiekben más csatlakozók számára is egyértelmű vonzerő, mivel nem egy szemeszterre, nem is egy tanévre, hanem hosszabb időre szóló garancia. Nagyon örülök, és büszke vagyok rá, hogy ez összejött.

Lapunk kérdésére a miniszter beszélt a határon túli magyar egyetemek helyzetéről is. A komáromi székhelyű Selye János Egyetemtől a szlovák kormány nemrég jelentős pénzeket vont meg, így a 802 ezer koronás állami támogatás helyett hatezerből kell gazdálkodnia. A magyar államhoz is fordultak segítségért, de még nem született döntés. Ez a kérdés nem az Oktatási és Kulturális Minisztérium hatáskörébe tartozik, hanem a Miniszterelnöki Hivatal határon túli kérdésekkel foglalkozó részlegéhez. Hiller István annyit jegyzett meg az üggyel kapcsolatban, hogy a szakmai kérdésekben, vagy akár a kapcsolat megsegítésében közvetít, de annyit és úgy akar vállalni, amit végre tud hajtani. Aztán hozzátette: - Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy hála istennek, Szlovákia és Románia is tagja az Európai Uniónak. Így a felsőoktatási intézmények bármely országban együttműködve európai uniós projektekre, pénzlehetőségek lehívására képesek és alkalmasak is. Mozduljunk ki abból a hagyományos gondolkodásból, hogy megpróbálunk minél több pénzt szerezni a magyar költségvetésből, és persze az adott ország állami költségvetéséből. Az unió tagjaiként lehetőségünk van arra, hogy különféle országokban működő, akár azonos nyelvű intézmények közös projekteket adjanak be. Tessék nagyobb kreativitással, beszélgetéssel együttműködésre törekedni, és ebből lehet forrás!

A német nyelvû egyetem Pest szívében
A német nyelvû egyetem Pest szívében
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.