Moszkva: sok múlik azon, Kijev belép-e a NATO-ba

Oroszország - amelyet a Reuters Ukrajna háromszáz évig gyarmatosító gazdájának titulál - segítséget ajánlott. Az Örményországban tárgyaló Szergej Lavrov külügyminiszter előmozdítaná a valamennyi politikai erőt átfogó párbeszédet, és ezen át a kompromiszszumos megegyezést.

Érdekes figyelmeztetés: a tervezett, de kútba esett Juscsenko-látogatás előestéjén Andrej Gyenyiszov külügyminiszter-helyettes nyilvánosan kijelenti, "Oroszország számára nagyon fontos, Ukrajna belép-e a NATO-ba. Testvéri szomszédunkkal fenntartott kapcsolatainkat nagymértékben ez határozza majd meg." Immár másodszor nem sikerült Juscsenko elnöknek Moszkvába eljutnia. Tegnapra várták az ukrán elnököt, a múlt heti kijevi bejelentésnek megfelelően. Előzőleg, március 21-én a Kreml mondta le a látogatást, mert orosz kormányforrások szerint Juscsenkónak a moszkvai út kizárólag belpolitikai ütőkártyaként kellett volna.

Pedig a Kommerszant szerint Juscsenkónak nagy szüksége lenne a Kremllel kötendő kétoldalú megegyezésekre, például a Magyarországot is érintő energiaszállítások biztonságosabb rendezésére. A lap informátora szerint Juscsenko a minap telefonon beszélt Putyinnal, és megegyeztek, hogy májusra halasztják a vizitet. Feltételezhetően az ukrán elnök tájékoztatta orosz partnerét, mire készül.

Orosz elemzők úgy látják, hogy nemcsak Moszkva, de Washington és Brüsszel sem támogatják Juscsenko radikális lépését. A Kommerszant kiemeli William Taylor kijevi amerikai nagykövet szokatlanul éles nyilatkozatát, amelyben felszólított az alkotmányos rend megtartására. Brüsszelben pedig attól tartanak, hogy az ukrán elnök legújabb húzása folytán az ország ellenőrizhetetlenné válik.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.