Martti Ahtisaari ENSZ-főmegbízott terve az EU által ellenőrzött függetlenséget kínál a nagy többségben albánok lakta területnek. A jelenlegi ENSZ-közigazgatást az EU újabb hosszú évekig tartó gyámsága váltaná fel, de Koszovó végleg kiszakadna Szerbiából, és független állammá válna. Ezt Szerbia kategorikusan elutasítja, helyette a lehető legnagyobb autonómiát kínálja az albánoknak - akik viszont ragaszkodnak az állami önállósuláshoz, és ők ajánlanak a koszovói szerb kisebbségnek totális autonómiát.

A két álláspont között logikailag nincs kompromisszum (Koszovó vagy része marad Szerbiának, vagy nem), így döntést csak a nagyhatalmak diktátuma hozhat. 1999 óta világos, hogy Szerbia előbb-utóbb végleg és jogilag elveszti Koszovót, amelyet gyakorlatilag a Szlobodan Milosevics volt szerb elnök elleni NATO-légicsapások után már el is vesztett. Belgrád jelenleg időt akar nyerni, az "időhúzó" törekvésben talán számíthat Oroszországra és esetleg Kínára. Vojiszlav Kostunica ügyvezető szerb kormányfő New Yorkban először az orosz és a kínai ENSZ-nagykövettel találkozott. (És tiltakozott az ellen, hogy New Yorkban van Fatmir Sejdiu, a koszovói albánok elnöke is, mert Belgrád szerint Koszovót egyelőre kizárólag az ENSZ-gyám képviselheti.)

Amerika és több nyugat-európai ország viszont lehetőleg nyár elejéig rendezné a kérdést, Ahtisaari javaslatát BT-határozattá emelve. Ha Oroszország és Kína nem emel vétót (tartózkodik a szavazástól), akkor ez gyorsan megtörténhet. Ha Moszkva mégis vétót emel (bár ezt nem ígérte meg Szerbiának), akkor Amerika BT-határozat nélkül is elismeri Koszovó függetlenségét, az EU pedig kutyaszorítóba kerül. A probléma erősen kiéleződik majd, a béke fenntartására pedig nem lesz politikai és jogi felhatalmazása. Noha ebben az esetben helyén maradhat az eddigi ENSZ-gyámság, de a csalódott albánokkal szemben nehezen fog boldogulni.

Az EU egyébként megosztott az ügyben. Románia, Szlovákia, Spanyolország és Görögország nyíltan a szerb időhúzó álláspontot támogatja: a "tárgyalások folytatása a két fél kompromisszumáig" címkéjű, logikailag sehova sem vezető formulát ismételgetik, Oroszországhoz hasonlóan. Igazából nem Koszovó érdekli őket, hanem attól tartanak, hogy a náluk élő kisebbségek vérszemet kapnak a koszovói példa láttán. Ezért is hangsúlyozza mindenki, hogy Koszovó egyedi és egyszeri eset, nem precedens. Meg azért is, nehogy a koszovói elszakadásra hivatkozva az abháziai (grúziai) oroszok és a moldovai oroszok is törvényes alapot találjanak a saját elszakadásukhoz (ami a gyakorlatban szintén megvalósult már). Oroszország vélhetően más árat is kér a Nyugattól azért, hogy ne emeljen vétót - például azt, hogy a NATO állítsa le kaukázusi és ukrajnai nyomulását.

A nagy alku újabb bizonytalansági tényezője, hogyan viseli el Szerbia a maga "Trianonját". Belgrádban most nincs se kormány, se parlament, a nemrég tartott választások utáni koalíciós alkut döntően befolyásolja, mikor és milyen BT-határozat születik.

Magyar szempontból a koszovói szerbeknek ígért, nemzetközileg garantált totális autonómia hasznos (bár belátható ideig nem leutánozható) hivatkozási alap lehet a kisebbségi jogok védelmében. Másrészt valahogy vigyázni kellene, nehogy a szerb elkeseredettség a vajdasági magyarok ellen forduljon, és arra is, hogy a Koszovót elhagyó újabb szerbek ne a vajdaságiak kárára települjenek át. Harmadrészt bizonytalan, hogy a vajdasági és azon belül a magyar autonómiatörekvésekre milyen hatással lehet az egész ügy. Egyfelől: "ha a koszovói szerbeknek lehet autonómia, akkor nekünk is" - érvelhetnek a Vajdaságban. Másfelől: "lám, ha a kisebbségnek sok jogot adunk, akkor a végén elviheti magával a területünket" - érvelhetnek a szerb nacionalisták.

Koszovói albán fegyveresek emlékmûve Morinában