Francia Intézet: a magyaroknak kell a Mezzo

A Mezzo nevű francia zenei tévé előfizetői között a magyarok Európában az első hat ország között vannak a budapesti Francia Intézet adatai szerint.

Balla Borbála, az intézet sajtótitkára elmondta az MTI-nek: sajnálattal értesültek arról, hogy a UPC kábelszolgáltató április elsejével kivette programcsomagjából a Mezzo francia zenei tévécsatornát. Megerősítette az egyik napilap értesülését, amely szerint az intézet állásfoglalást tesz közzé az ügyben, de mint mondta, későn, március végén kapták a hírt a csatorna megszüntetéséről, ezért még az információgyűjtésnél tartanak.

Az intézet tájékozódik a UPC szolgáltatónál és a kábelelosztó társaságnál, és figyelemmel kíséri a fejleményeket a budapesti francia nagykövet is. Mindenesetre a Francia Intézet kulturálisan és erkölcsileg tartja megkérdőjelezhetőnek a kábelszolgáltató döntését  - mondta.

Balla Borbála eljuttatta az MTI-nek Philippe Rouxel, a Mezzo vezérigazgató-helyettesének adatait, melyek szerint Európa 40 régiójában 13 millió előfizetője van a csatornának. A vezető hat országból Románia és Portugália 1,5 - 1,5 millió előfizetőt regisztrál, míg Izrael 1,4 milliót, Magyarországon, Lengyelországban és Hollandiában 1-1  millióan fizetnek elő a Mezzóra. A tévé vezetésének közleményéből az is kiderül, hogy a magyarok a zenei csatorna legaktívabb és legfontosabb nézői közé tartoznak a többi ország nagyságához és lélekszámához képest.

Szűcs László, a UPC szóvivője az egyik internetes portálnak azt mondta, hogy a zenei csatorna megszüntetéséről a döntést nem a nézettség, hanem egy olyan vizsgálat alapján hozták meg, amelyben  1200 háztartást kérdeztek meg. Az előfizetőket kérdőíven arról faggatták, hogy melyik az a tíz adó, amelyhez ragaszkodnak és melyek azok, amelyek nem hiányoznak. A felmérés szerint a Mezzo nem hiányozna. A UPC a francia zenei adó helyére a tévésorozatokat sugárzó AXN amerikai csatornát tette.

Más szolgáltatók viszont kedvezményes előfizetési akcióval kínálják a Mezzót. Az Antenna Hungária szolgáltatása, az Antenna Digital olyan szolgáltató, amely jeleit a Széchenyi-hegyi adótoronyból sugározza.
Vámos Péter értékesítési vezető elmondta az MTI-nek, hogy 14 programcsomagjukat 90 csatornán adják. Az Antenna Digital legújabb, áprilisban indult akciójával lehetőséget teremt, hogy az új előfizetők az alapcsomag kínálatához fél évig ingyen kapják a Kultúracsomag hét csatornáját, köztük a Mezzót. A programot parabola atennával lehet fogni - tette hozzá az Antenna Digital értékesítési vezetője.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.