Illetéktelen lidércek Lesencefaluban
Az első, március 23-i híradás után az NBH több körülmény említésével magyarázta, mi tette az újságíró személyes felkeresését indokolttá. Először is, Szilvásy György nemzetbiztonsági védelem alatt álló személy, ezért a felőle és szokásai, kapcsolatai felől érdeklődők kilétének kiderítése szükséges. Másodszor, a hivatal "számításba vette", hogy az újságírók kirándulását követően nem sokkal betörtek a helyi polgármesteri hivatalba. Harmadszor, ugyancsak az újságírók látogatása után, néhány esetben "illetéktelenek újságírókként fellépve kísérelték meg bűncselekmények elkövetését". Szerintünk kevesebb magyarázó történet több lett volna, és hihetőbb is.
A hír megjelenését követő hét végén Demeter Ervin, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja magyarázatot követelt a minisztertől. Az ügyben az utolsó információ az, hogy március 26-án Szilvásy miniszter bejelentette, vizsgálatot kezdeményez a hivatalnál, hozzátéve, az NBH munkatársai csak a munkájukat végezték, akárcsak az újságírók. De minek a vizsgálat, ha már tudja az eredményt?
A Népszabadság március 24. és 27. között összesen három alkalommal számolt be a történetről. A lap szempontjából pikáns, hogy az egyik főszereplő éppen a Magyar Nemzet. Az eddig ismertté vált tények alapján tudható, hogy az NBH valóban érdeklődött az újságírók után, viszont nem tudható, hogy ezt miért tette.
A Népszabadság tudósításaival kapcsolatban azt vizsgáljuk, a lap feltette-e magának, olvasóinak és az érintetteknek azokat a kérdéseket, amelyek - szerintünk - a most tudható tények alapján jogosan felmerülnek.
Ami hiányzik
Kezdjük egy fontos mulasztással. A Népszabadságban megjelent egyetlen tudósításból sem tudhatja meg az olvasó közvetlenül azt a nem mellékes tényt, hogy a kancelláriaminiszter felügyeli a Nemzetbiztonsági Hivatalt. Ez Szilvásy miniszter szerepét sajátossá teszi.
A nagyon figyelmes olvasó két indirekt közlésből következtethetett csak erre a fontos körülményre: abból, hogy Szilvásy vizsgálatot "kezdeményezett" az NBH-nál (igaz, ezt bárki megteheti), illetve Demeter Ervin erre vonatkozó utalásából.
A történet további figyelmet érdemlő mozzanata az NBH több, egymástól független indoklása arra nézve, hogy miért volt szükséges az újságíró felkeresése. Az indoklás legbiztosabb lábon álló eleme az az állítás, hogy Szilvásy különleges védelem alatt álló személy. Azt mondhatnánk, ez önmagában elég is volna: ha valaki egy védett személy hollétéről, szokásairól, kapcsolatairól érdeklődik, akkor a hivatalnak kötelessége tisztázni a szándékait. Csakhogy ez nem magyarázza meg, mi szükség volt az újságíró személyes meglátogatására. A Népszabadság is beszámolt róla, hogy az újságírók autójának rendszámát valaki felírta a faluban, és az NBH ennek alapján azonosította az egyik újságírót, és kereste meg személyesen. Tehát amikor a lakására mentek, már tudták, kiről van szó, és a Magyar Nemzet újságírójáról feltételezhették, hogy nem merényletet tervez, hanem a vagyonosodásról gyűjt adatot. Csodálkoznánk, ha az NBH-nak a személyes azonosításra az volna a bevett módszere, hogy elmegy a célszemély lakására, és megkérdezi, valóban az-e, akinek mutatja magát. (Magunk is elvégeztük a próbát, két hónap helyett nagyjából öt percünket vette igénybe titkosszolgálati eszközök nélkül: a két érintett újságíró, Villányi Károly és Pál Gábor nevét megjelölve a Magyar Nemzet keresőjében 355, illetve 1781 cikket talál az ember. Ehhez nem kell lakásra menni.) Ha a jogos kérdések tisztázásához semmi szükség nem volt a személyes látogatásra, vajon miért került erre mégis sor? Szerintünk ez kézenfekvő és fontos kérdés, de a Népszabadság nem tette fel: sem magának, sem másnak. Minket még az is érdekelne, vajon megállt-e a titkosszolgálat tisztje az ajtó előtt a gangon, vagy netán be is nyomult a lakásba.
Illetéktelen betörők
Az NBH másik két magyarázata több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Ugyebár azzal indokolták a tisztázás igényét, hogy az újságírók látogatása után betörtek a polgármesteri hivatalba, illetve magukat újságírónak kiadó - találgatunk: mikrofonnal vagy jegyzettömbbel besurranó - "illetéktelenek" bűncselekmények elkövetését kísérelték meg. Ez tetszik nekünk: mire is voltak ezek a valakik "illetéktelenek"? Bűncselekmények elkövetésére? Úgy tudjuk, arra mindenki illetéktelen. Vagy arra, hogy magukat újságírónak mutassák? Honnan tudják, hogy nem voltak újságírók: talán onnan, hogy tudják is, kik voltak? Milyen bűncselekményt "próbáltak" ezek az álújságírók Lesencefalun elkövetni? És egyáltalán, hogy hozhatók ezek az esetek összefüggésbe a két valódi újságíróval, ha egyszer az álújságírók az igaziak után jelentek meg? Szerintünk a hírek figyelmes olvasójában ezek a kérdések ésszerűen merülnek fel. A Népszabadság szerkesztőségében a jelek szerint nem merültek fel. Mi azt is aggasztónak találjuk, hogy az NBH, amely nem nyomozó hatóság, falusi betörések ügyében nyomoz, de ez a furcsaság sem tűnt fel a lap készítőinek.
Általános passzivitás
Mit bizonyítanak ezek a kérdések? Önmagukban szinte semmit, de szerintünk a körültekintő szerkesztőnek, újságírónak elegendő okot adnak a gyanúra, és arra, hogy ne nyugodjék meg a hivatalos magyarázatok hallatán.
A Népszabadság azonban a történet kezelésében általános passzivitást tanúsított. Ameny-nyire a cikkekből megállapítható, a lap tudósításai teljes egészében a Magyar Nemzet, az MTI, valamint az NBH és a Kormányszóvivői Iroda közléseire támaszkodtak, az önálló tájékozódás nyomait nem leltük. Nem keresték meg a két újságírót, Szilvásyt, vagy az NBH illetékeseit. Nem néztek utána az építkezésnek, vajon méretei, értéke motiválhatta-e a minisztert valamilyen figyelmeztető akcióra. A lap egyetlen önálló lépése az volt, hogy megkérdezte a MÚOSZ elnökének véleményét az ügyről. De ez volt-e a legsürgetőbb tennivaló?
A Népszabadság újságombudsmanja:
Majtényi László - Miklósi Zoltán
Eötvös Károly Közpolitikai Intézet
