Környezetvédők lezárták a határátkelőket a húsvéti nagyhétre Argentínában

Argentína hétfőn a Malvin-szigetekért (spanyolul Las Malvinas, angolul Falklands) folytatott háború kezdetének 25. évfordulójára emlékezett. A megemlékezés szónokai bírálták Nagy-Britanniát, hogy azóta sem hajlandó megvitatni a kérdést, lemondani a szigetek feletti, 1833 óta birtokolt szuverenitásáról. A külvilág által már-már elfelejtett 74 napos háborúban több mint 900-an haltak meg, 655 argentin és 255 brit katona, valamint három szigetlakó. A térségbe küldött brit hadihajók több tengeri csatában végül megtörték az argentin ellenállást és 1982 június 14-én visszafoglalták a rendkívül ritkán lakott szigetek fővárosát, Stanleyt. 

Az évforduló azonban csak átmenetileg tereli el a figyelmet egy másik, a békeidőben ugyancsak sajátos csetepatéról, amely Argentína és szomszédos Uruguay között folyik immár hónapok óta. Most szombaton argentin környezetvédők lezárták mindhárom szárazföldi határátkelőt, azaz mindhárom hidat Gualegaychúnál, Colónnál és Concordiánál, amely átvezet az Uruguay folyón, tiltakozva a másik oldalon, az uruguayi Frai Bentos városnál épülő cellulózgyár ellen.

Mint közölték a húsvéti nagyhéten végig blokkolják a határátlépést, sem személygépkocsik, sem teherautók nem haladhatnak át. Az argentin zöldek szerint a papírgyár kibocsátása súlyos környezeti károkat fog okozni az Uruguay határfolyó élővilágában, s ezért sérti a folyóról kötött kétoldalú megállapodást.

A tüntetések, az erőszakos határlezárások november óta ismétlődnek, ám most - a turistaszezon fontos időszakában - fordul elő első ízben, hogy gyakorlatilag tíz napra tervezik mindhárom híd egyidejű blokkolását. A kereskedők és árufuvarozók (mindkét oldalon) tiltakoznak, de egyelőre hiába. A hírügynökségek jelentése szerint az őszi argentin választásokra készülő Néstor Kirchner elnök kormányzata, s így a rendőrség is hallgatólagosan eltűri a környezetvédők akcióját.

Uruguay pedig hiába emel kifogást, hiába tiltakozik, arra hivatkozva, hogy a finn Botnia cég által tervezett és kivitelezett, évi egy millió tonna cellulóz-massza gyártására szolgáló üzem a legkorszerűbb technológiával készült, s nem fog okozni környezeti károkat. Uruguay fordult már a Hágai Nemzetközi Bírósághoz is, ám az elutasította a kérést, arra hivatkozva, hogy a határmenti tüntetések nem befolyásolják az építést, s nem fenyegetik az ország biztonságát. A környezetvédők mostani akciójának időzítése azért is figyelmet érdemel, mert spanyol közvetítéssel április 18-ára terveznek Madridba békéltető tárgyalást a két dél-amerikai ország illetékeseinek részvételével.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.