A Margit híd és a Komjádi uszoda közötti Germanus Gyula parkban ugyanis bezár a bazár. A II. kerület megelégelte a rendetlenséget, meg a sok árust és vevőt, akik szépen lassan az elmúlt évek alatt benépesítették a park fái közötti területet. Valóságos zsibvásár telepedett rá az uszoda előtti amúgy engedélyezett hétvégi piacra. Pedig eredetileg nem volt ez más - így szerepel az önkormányzat közleményében - mint "rendezett körülmények között egy hatóságilag ellenőrzött, kulturált és színvonalas hetivásár, ahol a hazai kis- és őstermelőktől olcsón, ellenőrzött termékeket lehetett venni. Az ehhez csapódó alkalmi, illegális piachoz azonban a kerület nem adta, és a jövőben sem adja hozzájárulását." 

A köznyelvben csak hajléktalanpiacként ismert vásárnak tehát vége. Mindenki értesült a kerület szándékáról, főleg az árusok, akik hétről hétre hozták ide, amilyük van. Mondhatnánk, hogy áruikat, de inkább ne mondjuk. Nem áruk ezek, inkább valami ószeres lim-lom féléi, a kínált holmik között vannak szemetek és kincsek egyaránt. Sőt talán kincsből van a több, amelyeket olcsón vesztegetnek eladóik, mert meglehet, maguk sem tudják mit is kínálnak valójában.

A földön leterített nejlonok, ponyvák, pokrócok százai, rajtuk a kirakodott holmi a porban. Elég csak egynél megállni és nagyjából képet alkothatunk az egész piacról. Az alig több mint egy négyzetméteres piszkos, kék fólián fél pár lyukas cipő, mellette két villa és kiskanál, egy doboz még érvényes, Verospiron és egy alig használt levél No-spa társaságában, amelyek már végleg kikerültek a tb látóköréből. A kínálat egészségügyi jellegét erősíti Cserhalmi Lívia Szívizom betegségek című könyve a Medicina kiadó gondozásában, amelyen félszemű kopott távcső fekszik, kopasz baba lábainál. A könyv kétszáz, az eszcájg száz forint, a távcső némi gondolkodás után ötszáz a fél pár cipő kikiáltási ára pedig "mennyit adna érte?"

Mondjuk, hogy ez az átlag. A legtöbb helyen amolyan nagyon vegyes kereskedés működik, de van néhány profiltiszta árus is. Például a könyvesek, ahol talán érdemes böngészni. Talán. Meg az ószeresek, akiknél a kincsek után érdemes kutatni, mert vannak itt igazi, elkótyavetyélendő régiségek, az ínyencek örömére.

Nézelődés közben az ember a tárgyak múltját kutatja. A fél pár cipőkét, amelyek kukákból kerülhettek elő, az üres üvegekét, amelyek lomtalanítások halmaiból. A villán, még olvasható az Utasellátó felirat, a könyvek pedig biztosan kilós papírként kerültek ki egy hagyatéki eljárásból, a temérdek kopott, vegyes magnókazetta meg zárkihúzásos módszerrel megannyi kesztyűtartóból. A telefonokat elveszítették vagy lenyúlták, a gyógyszert nem szedték be, vagy megmaradt a szomszéd néni halála után.

Vannak tárgyak, amelyek messzebbre visznek a múltba. Nem is a náci rohamsisak, a szovjet bajonett, a Lenin-képmásos kitüntetés vagy a kacsintó pénztárca. Az egyik ponyván régi iratok, kétkrajcáros okmánybélyeggel. A gyerek neve Erzsi, akit Schwaczné a bába segített a világra 1897. április 28-án. Kohn Mór, kereskedőnek nem Erzsike volt az első, törvényesség tekintetében törvényes gyermeke, amint erről a kivonat tanúskodik, amelyet az Abaújszántói Izr. Hitkösség Születési Anyakönyve alapján állítottak ki, szálkásan írott tintabetűkkel. Most nyolcszáz forintra tartja a férfi a Hild-udvar előtti fák alatt, halvány, töredezett szélű, egykor nagy becsben tartott, de ma már csak az elmúlást igazoló papírok halma tetején olvasható írást. Mi lett Erzsivel, Kohn Mór abaújszántói kereskedő lányával, aki lehet, hogy marhavagonban utazott, de lehet, hogy hajón, ha megélte egyáltalán a borzalmas kort és nem vitte el idő előtt a torokgyík.

Odébb egy másik Erzsike, erős hajlandósággal a politizálásra, aki szerint ez a mostani egy igazi vészkorszak, ezért vannak emberek, akik még a gyógyszert is megveszik tőle, és be is szedik, mert mást nem tehetnek. Aztán politizál tovább és az ember inkább a Kossuth téren érzi magát, amikor rázendít egy nyugdíjas néni, aki érezhetően csak a társaság miatt jár ide, amióta bevezették a vizitdíjat - gondoljuk, felvéve egy kicsit Erzsike fonalát.

Áldatlan állapot - írja az önkormányzat közleménye, ami zavarja az ott élőket, az uszodába tartókat és tönkreteszi a parkot. Sokan nem így gondolják. Azok, akik kijárnak kincsre vadászni, könyvek között böngészni, vagy új telefontöltőt venni kétszázért az elvesztett helyett. Egy nő vázát emel ki egy használt, fekete csipkemelltartó és egy svédfogó mellől, más régi bakelitlemezeket böngész áthajolva a rézkilincsek fölött. Legnagyobb kereslet képkeretre van, kicsire és nagyra és az se baj, ha kopott hiányos, és az se ha kép is van benne. A legtöbben csak nézelődni jönnek, de szinte senki sem távozik üres kézzel. Egyszerűen jó venni valamit, annyiért, amennyiért máshol - ahogyan egy árus fogalmazott - már meleg vizet se kapni. Lassan megtörik az ember ellenállása. Először egy régi receptkönyv a vonzó, amelyen a rajzolt női fej éppen olyan, mint a régi ultraporos zacskón, de a férfi ezresből nem tud nyolcszázat visszaadni. A lemezárugyár kismozdonyából hiányzik a rugó és túlságosan kopott ötszázért. De ott van a két fekete doboz. Egyikben a Mercedes, a másikban egy még korábbi írógép, egy fekete, arany feliratos Klein-Adler. Érdemes rákérdezni az árára, majd következik az alku és hamarosan már azon kell töprengeni: hogyan lehet ezeket hazavinni. "Megint szórod a pénzt" - rémlik fel az ismerős mondat. Pedig alkalmi vétel volt egy végkiárusításon. Alig volt több, mint a meleg víz.

Élelmiszerpiacnak indult, zsibvásár lett belõle