Waltergate: Újabb feljelentés Sopronban

Nagy vagyoni hátrányt, mintegy százmillió forintos kárt okozó hűtlen kezelés gyanújával újabb büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes ellen a soproni önkormányzat. Fodor Tamás polgármester elmondta: 2005-ben egy társaság el akarta adni százmilliós jelzáloggal terhelt ingatlanát az önkormányzatnak.

Az épületben a tűzoltóságot tervezte elhelyezni a korábbi közgyűlés, ám szakértők azt állapították meg, hogy erre a célra alkalmatlan. A 2006-os helyhatósági választások előtti napokban az önkormányzat mégis ajánlatot kért a tulajdonosoktól. A város akkori vezetője a közbeszerzési tanácsnak írt levelében úgy fogalmazott: azért csak egyetlen ajánlatot kértek, mert a piackutatás alapján a célnak megfelelő más ingatlan Sopronban nincs. Nem sokkal ezt követően az önkormányzat 225 millió forintért meg is vásárolta a három be nem fejezett épületből álló ingatlant, miközben egy januárban készült szakértői vélemény szerint annak valós forgalmi értéke 100 millió forint.

Walter Dezső előző polgármester jogi szakértője szerint a vételárat három különböző ingatlanszakértő értékelése alapján határozták meg.  Az ügyvéd állítja: a hatósági szakvélemény szerint az ingatlan alkalmas tűzoltóságnak.

(Győr)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.