Csatlakoztunk a fogyatékosok jogairól szóló egyezményhez
Az ENSZ Közgyűlése által tavaly decemberben egyhangúlag elfogadott egyezményt aznap nyitották meg ünnepélyes keretek között aláírásra. Csizmár Gábor aláírta az egyezményhez kapcsolódó fakultatív jegyzőkönyvet is, amelynek fő tartalmi eleme az úgynevezett egyéni panaszmechanizmus. Ez lehetővé teszi, hogy a fogyatékkal élő személyek sérelmesnek gondolt ügyükben a hazai jogorvoslat kimerítését követően panasszal élhessenek kormányukkal szemben egy független és pártatlan szakértőkből álló nemzetközi testület előtt.
Csizmár Gábor elmondta az MTI-nek: a magyar parlament néhány héten belül tárgyalni fogja a törvényjavaslatot, így Magyarország az első államok között lesz, amelyek ratifikálják az egyezményt. Az új nemzetközi egyezmény széles körű jogokat biztosít a fogyatékkal élőknek, akiknek száma világszerte mintegy 650 milliót tesz ki. Az egyezmény kötelezettségeket ír elő a kormányok számára. Az okmány az élet valamennyi területén megtiltja a hátrányos megkülönböztetést, és biztosítja a fogyatékosoknak a minél teljesebb élethez való jogokat.
Ez az első olyan nemzetközi egyezmény, amely jelnyelven, Braille-írásos verzióban és az értelmi fogyatékosok számára könnyített változatban is megismerhető. A minisztérium közleménye szerint Magyarország mindvégig megkülönböztetett figyelemmel kísérte a szerződést kidolgozó bizottság tevékenységét, munkájában a magyar kormány szakértője meghatározó szerepet töltött be.
Magyarország már kialakította az egyezménynek megfelelő jogszabályi környezetet; a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény célja és alapelvei megegyeznek az egyezmény hasonló tárgyú cikkeivel. Ezenkívül tavaly elkészült az új országos fogyatékosügyi program.
Az egyezmény hatályba lépéséhez húsz, a jegyzőkönyv esetében tíz ország megerősítő okiratának letétbe helyezése szükséges. Csizmár Gábor szerint az egyezmény várhatóan néhány hónapon belül, valószínűleg a nyár folyamán hatályba lép.
(MTI)