Aszfaltkeverő üzemet avattak Veresegyházon - 650 milliós beruházás

Átadták pénteken a magyar tulajdonú HE-DO Kft. 650 millió forintos beruházásában készült új aszfaltkeverő üzemet a Pest megyei  Veresegyházon - közölte a cég igazgatója az MTI-vel.

Dobroka Tamás a HE-DO Kft. elmondta: a korszerű üzem egy elavult aszfaltgyártó telep helyén épült fel, a legmodernebb gépekkel  működik, ezáltal a korábbinál 30 százalékkal kevesebb energiát  használnak fel, és a környezetet is kevésbé károsítják. Óránként 16  tonna aszfaltot készítenek itt, amelyet a környező, főként Pest és  Nógrád megyei településekre, többnyire az önkormányzatok  megrendelésére szállítanak a cég 22 speciális kocsijával.

Hozzátette: mivel a budapesti agglomeráció városai, falvai  gyorsan fejlődnek, az infrastruktúrájuk kiépítéséhez több aszfaltra  van szükség, ezért folyamatos lehet a megrendelés. Az új üzemben  25-en dolgoznak.

A HE-DO Kft. 1991-ben alakult egymillió forintos törzstőkével,  ma ennek értéke 100 millió forint. A cég első aszfaltkeverő üzeme  1999-ben épület Abasáron, a mostani a második ilyen beruházás, a  befektetés megtérülési ideje 5-7 év.  A kft. éves termelési értéke az idén eléri a 2,5 milliárd forintot.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.