Márai Sándor egyre fiatalodik. A "magyar középosztály írójának" karrierjét az Egyesült Államokban A gyertyák csonkig égnek című regény indította el, amely Parázs (Embers) címmel látott napvilágot az író halála után 12 évvel, 2001-ben. Az eredetileg 1942-ben megjelent regény után az amerikai közönség másodikként a  Vendégjáték Bolzanóban című regény fordítását vehette kézbe 2004-ben (Casanova Bolzanóban címmel), ezt a könyvet először 1940-ben adták ki. A most megjelent, harmadik angol nyelvű Márai-regény, a Zendülők (The Rebels) eredetileg 1930-ban jelent meg, amikor az író éppen 30 éves volt - írja Arthur Phillips kritikus.

Ez Márai Sándor sorrendben negyedik regénye, amely egy fekete humorú könyv "az ifjúságról háború idején". Már ebben a kötetben is tetten érhető az író későbbi műveiben kibontakozó tehetsége, bár vidámabb és féktelenebb képzelőerő jellemzi annál, mint amit az olvasó az érettebb regények alapján várna. Ezt az magyarázza, hogy  Márai 1930-ban még nem tapasztalta meg azokat a nagy tragédiákat, amelyek nemzetére és személy szerint rá vártak.

A The New Yorker azt írta: Márai Sándor, aki az 1920-as évektől az 1940-es évekig Magyarország első számú írójának számított, hitt abban, hogy a polgárság testesíti meg a legértékesebb európai hagyományokat, a liberális demokráciát, a vállalkozó szellemet és találékonyságot, az intellektuális kíváncsiságot és a toleranciával  párosuló tiszteletet. Az első világháború után azonban kénytelen volt megállapítani, hogy osztálya nem tudott megfelelni ezeknek az értékeknek. A polgárságot vádolta, amiért az szerinte önző módon nem tudott demokráciát teremteni, és az ország a fasizmus felé fordult. A Horthy-rendszer alatt Márai "belső emigrációba", írói munkásságába vonult vissza. Mélyen hitte: a művészet arra van, hogy megóvja az embert az összeomlástól.

A Zendülők olyan fiatalemberekről szól, akik körül a világ romba dől, akik a felnőtté válást összetévesztik az elmúlással, a felnőttséget a háborúval. A regény átható erkölcsisége, ugyanakkor beteges figurák által meghatározott légköre olyan híres regényekre emlékeztet, mint Thomas Mann Varázshegye vagy Robert Musil A tulajdonságok nélküli ember című könyve. Ez nem véletlen és nem is rontja Márai hitelét: a magyar szerző ugyanannak a kornak a levegőjét szívta, amelyben ezek a nagy írók éltek.

Márai A gyertyák csonkig égnek című 1942-es regényével saját stílust teremtett; a hosszú, örvénylő monológok, az írás pszichológiai mélysége, egy régi bűn többszintű jelentésének kibontása egyedivé és utánozhatatlanná teszi a könyvet. Korábban, 1930-ban "még csupán" nagyon-nagyon jó könyveket írt - fogalmaz Arthur Phillips.

Az Egyesült Államokban letelepedett Márai talán azért halt meg ismeretlenségben, mert nem vált angol nyelvű alkotóvá; mindvégig csak magyarul volt hajlandó írni. A The New Yorker kritikusa megjegyezte, hogy az író műveit Magyarországon ma már széles körben olvassák, az iskolákban tananyag, és halála után megkapta a  legmagasabb magyar irodalmi kitüntetést is. Szobra mégis szülővárosában, a szlovákiai Kosicében (Kassán) áll, ami arra utal, hogy inkább osztrák-magyar, semmint magyar író volt.

Az amerikai olvasók Szirtes György tolmácsolásában élvezhetik a regényt. Az angol-magyar költő, műfordító ragyogó prózába ültette át a művet, noha nyelvezete az amerikai olvasó számára időnként egy kissé talán brit árnyalatúnak tűnhet.

(MTI)

Márai Sándor