Riadóláncot szerveznek a radar ellenzői

Nem adja fel a Tubes-hegyre tervezett katonai radar ellen folyó harcát a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM), valamint az Istenkúti Közösségért Egyesület (IKE). Ismert, hogy az MSZP irányította pécsi közgyűlés a múlt héten nem szavazta meg a változtatási tilalmat a Tubes csúcsára, s ezzel a katonai objektum építése a várostól szabad utat kapott. A radar elleni tiltakozást integráló két civil szervezet viszont mostantól egyre sűrűbben rendez tüntetést a létesítmény ellen.

Az első ilyen rendezvényt már csütörtök este megtartották Pécs belvárosában, s azon a Tubeshez közel lakó többgyermekes családok azért tüntettek, mert szerintük a radar elektromágneses sugárzása veszélyezteti a fiatalok egészségét. Szombaton a radar ellenzői túráznak a Pécs feletti hegyekben, a demonstratív kirándulás célállomása a Tubes csúcsa lesz. Vicze Csilla, a CMM szóvivője tudósítónknak elmondta, hogy a jövő héttől péntekenként lesznek tiltakozó rendezvények Pécs centrumában.

Vicze Csillától megtudtuk azt is, hogy a lokátor elleni tiltakozást integráló két civil szervezet létrehoz egy riadóláncot, ami azonnal a Tubesre mozgósítja szimpatizánsait, ha észlelik annak a jeleit, hogy a honvédelmi tárca hozzá akar fogni a kivitelezéshez. A CMM szóvivője úgy érzi: a radart elutasítók elég elszántak ahhoz, hogy akár a polgári engedetlenség eszközeivel gátolják meg a munkát. Ennek konkrétumaira a szóvivő nem akart kitérni.

Mint emlékezetes, 2004 februárjában a Zengőn, a dél-dunántúli radar előző tervezett helyén a környékbeli zöldek - a Greenpeace aktivistáival megerősítve - mintegy félszázan a fákat átfogva, illetve magukat odaláncolva gátolták meg a munkák megkezdését.

Vicze Csilla azonban bízik abban, hogy erre nem lesz szükség, és jogi úton sikerül megakadályozni az építkezést. Ennek érdekében a CMM és IKE tagjai közül többen jelezték, hogy a radar március elején elindított engedélyezési eljárásában ügyfélként kívánnak részt venni. A két szervezet tagjai arra készülnek, hogy ügyfélként több ponton is megtámadják a radar terveit. Így kifogást emelnek amiatt, hogy a lokátor Pécs legértékesebb vízbázisa fölött épülne meg, így veszélyezteti azt. Hogy a két szervezet tagjai lehetnek-e ügyfelek az eljárásban, arról a Honvédelmi Minisztérium még ezen a héten dönt. Ha a HM elutasítja a civilek kérését, akkor a két szervezet a bíróságon támadja meg a végzést.

Emlékezetes, hogy a radarról Pécsett helyi népszavazás volt március első vasárnapján. A referendum érvénytelen volt, mivel azon csak a választók nem egész harmada vett részt, ám a voksolók 94 százaléka elvetette a radar tervét. A CMM és IKE aktivistái úgy vélik, hogy a szavazáson részt nem vevők többsége sem akar radart, így a pécsiek támogatják majd a két szervezet lokátorellenes harcát.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.