- Nagyon hideg volt a víz?

- Hát, nem volt meleg. Ráadásul este vettük fel a jelenetet, az éjszaka közepén. Persze ez nekünk, gyerekeknek már önmagában mulatság volt. Ilyen sokáig fenn maradni!

- Én valahogy nagyobb tóra emlékeztem. Ez itt a Füvészkertben inkább egy kacsaúsztató.

- Mert nem itt forgattunk. A vörösingesek táborhelye valahol vidéken volt. Úgy emlékszem, talán a váci arborétumban.

- Hányszor kellett megfürödnie?

- Úgy emlékszem, elsőre nem sikerült a felvétel. De több rend ruha volt előkészítve, ha valami gikszer támadna. Azt hiszem, akkoriban tanultam meg magyarul azt a mondatot, hogy "vizes a hajam". Csak ezután jött a "nem" meg a "köszönöm".

- És a forgatás végén már folyékonyan beszélt magyarul.

- Dehogyis. Bár igaz, hogy lett volna időm, hiszen három és fél hónapig tartottak a felvételek. Mi mégis maradtunk a bevált módszernél: kézzel-lábbal értekeztünk.

- Tartotta valakivel a kapcsolatot? Ács Ferivel? Gerébbel?

- Nem, velük nem. De a film bemutatója után még két évig kaptam Magyarországról leveleket. Gyerekek írták, s a borítékba betették az újságból kivágott fényképemet.

- Sokáig kísérte a szerep?

- Nemrégiben úgy döntöttem, hogy ismét beülök az iskolapadba. A főiskolán megismerkedtem egy magyar lánynyal, s szerettem volna egy kicsit imponálni neki, ezért elmeséltem neki, hogy én bezzeg már magyar filmben is szerepeltem. Ugye viccel, nézett rám. Mondom, eszemben sincs. S mégis, melyikben játszott és kit, kérdi. A Pál utcai fiúkban, és a legkisebbet, vágtam rá. Másnap felhívta a szüleit, s elújságolta, hogy Nemecsekkel tanulja a festészetet. Azt hitték, megőrült.

- Most is, akárcsak 38 évvel ezelőtt, az édesanyjával érkezett. S ugyanabban a szállodában laknak.

- Nem sokat változott a város. Tegnap kinéztem az ablakon, és minden a helyén volt.

- Nem féltették a rokonai, hogy egy kommunista országba jön forgatni?

- Nem, bár valóban sokan figyelmeztettek erre. De itt nagyon vigyáztak rám, és mindvégig gondoskodtak rólam. Kaptam egy tolmácsot, saját tanárom volt. Higgye el, ha egy kicsit is szomorkodtam volna, anyám azonnal hazavisz.

- Londonban él, sokáig belsőépítészettel foglalkozott.

- Fafelület- és márványkiképzéssel, hogy egész pontos legyek. És belső dekorációval. A színjátszást könnyebben meg lehet unni, mint gondolná.

- Ezt nem hiszem.

- Pedig így van. 12 éves koromban kezdtem, s pár hónap múlva már hivatásos gyerekszínészként folytattam. Harmincévesen viszont, amikor láttam, hogy egy-egy szerepért egyre többen ölik magukat, már messze nem tűnt olyan vonzónak a pálya.

- Nemecsek szerepére is vagy százan jöttek szóba.

- Ma is emlékszem a napra, amikor az ügynököm felhívott, hogy: Tony, mától te vagy Nemecsek. Azt hiszem, a termetem sokat nyomott a latban. Tizenhárom évesen is tíznek néztem ki. Ráadásul senkinek sem volt ilyen mulatságosan elálló füle, mint nekem.

- A film sikere után, gondolom, elárasztották ajánlatokkal. Főként, hogy a művet a legjobb külföldi film kategóriában Oscarra is jelölték.

- Drukkoltam nagyon, hogy megkapja, de magát a díjkiosztást nem láttam. Még gyerek voltam, és nem is hívtak meg a ceremóniára. De egy hónapra rá valóban megkerestek. S megint főszereppel.

- Milyen film volt ez?

- Nem nagy durranás. Lionheart, ez volt a címe. Utána jött a Cromwell, ahol Alec Guinesse-szel játszhattam együtt. De forgattam Charles Bronsonnal is a Twinkyben.

- Hogy lehet abbahagyni egy ilyen karriert?

- Egyszerűen. Olyan akartam lenni, mint bárki más. Névtelen. Átlagpolgár. Persze ez csak otthon sikerülhetett. Itt esélyem se lett volna.

Anthony Kemp - egy ötvenkét éves Pál utcai fiú