Régi-új vezetők a regionális közigazgatási hivatalok élén

A kormány az összehangoltabb és olcsóbb, egyben hatékonyabb működés érdekében döntött úgy tavaly, hogy 2007. január 1-jével a megyei és fővárosi közigazgatási hivatalok rendszerét a regionális szervezeti modell váltja fel – szól a hivatalos indoklás. A szándék bejelentését azután rapid cselekvés követte: szinte hetek alatt egy sor jogszabály született.

– Ha majd minden polgár úgy érzi, hogy az ő személyes ügye mindannyiunk számára fontos, akkor azt mondhatjuk, hogy megérte átalakítani a közigazgatást – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ma a Parlamentben, mielőtt átadta a regionális közigazgatási hivatalok vezetőinek kinevezési okmányát. Ezek élén eddig megbízottként a korábbi vezetők álltak, s tegnap kiderült: többségében a pályáztatás után is a helyükön maradnak. A hivatalvezetőket Lamperth Mónika önkormányzati és Szilvásy György kancelláriaminiszter együttes javaslata alapján nevezte ki Gyurcsány.

A kormány az összehangoltabb és olcsóbb, egyben hatékonyabb működés érdekében döntött úgy tavaly, hogy 2007. január 1-jével a megyei és fővárosi közigazgatási hivatalok rendszerét a regionális szervezeti modell váltja fel – szól a hivatalos indoklás. A szándék bejelentését azután rapid cselekvés követte: szinte hetek alatt egy sor jogszabály született.

S annak ellenére, hogy azok jó része csak az év végén lépett hatályba, vagyis hosszas előkészületekre nem volt idő, a közigazgatás csaknem teljes rendszerét átszabták. A regionalizáció nem állt ugyanis meg a közigazgatási hivataloknál, hanem államigazgatási szervek tucatjait érintette, az ÁNTSZ-től a közlekedésfelügyeleten és a munkabiztonsági szolgálaton keresztül egészen tisztiorvosi szolgálatig.

A kormányt az ellenzék heves tiltakozása sem rettentette el, bár a Fidesz az Alkotmánybírósághoz is fordult, mert álláspontjuk szerint a közigazgatási hivatalok régiós átszervezéséhez módosítani kellett volna a kétharmados önkormányzati törvényt. A kabinet viszont azzal érvel: nem a hivatalok feladat- és hatáskörét, csupán szervezetét és az intézmények megnevezését érintette a döntés. Majd az alkotmánybírák igazságot tesznek…

Ami a közigazgatási hivatalokat illeti, a kijelölt városokban működő megyei, illetve a fővárosi hivatal regionális központtá váltak, a többi megyei hivatal pedig. kirendeltségként működik tovább. Az átalakulás elsősorban költségcsökkenést eredményez, mert a költségvetési tervezés, az informatikai, a pénzügyi, a hu-mánpolitikai feladatok ellátása, oktatás-szervezési feladatok ellátása regionális szintre került.

Az érdemi munkát viszont nem vették el a kirendeltségektől, tehát a törvényességi ellenőrzést és a hatósági munkát – változatlan illetékességi területtel – továbbra is ellátják. Így a lakossági ügyintézés, illetve az önkormányzatok működésének törvényességi ellenőrzése változatlan helyen folyik tovább. A fogyasztóvédelmi felügyelőségnek, valamint a szociális és gyámhivatalnak pedig területi osz-tálya működik a kirendeltségeken.

Tény, hogy a kormány döntése átláthatóbb, költségtakarékosabb szervezeti struktúra kialakítását eredményezte. Arról viszont egyelőre keveset tudni, hogy a polgár érzi-e: „ő személyes ügye mindannyiunk számára fontos”.

 
Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal

A hivatal vezetője Forgács Imre, 58 éves. Diplomáit az ELTE Állam- és Jogtudományi, illetve az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerezte. Korábban dolgozott többek között a miniszterelnöki kabinetirodán, később a Miniszterelnöki Hivatalban. 2004 októberétől Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalának vezetője volt. Oktatott az ELTE ÁJTK-n, az Államigazgatási Főiskolán, a Közgazdaságtudományi Egyetemen, a Károli Gáspár Református Egyetemen. Kilenc éven át a Nemzetközi Üzleti Főiskola tudomá-nyos főigazgató helyettese volt. Angolul beszél.

Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal

A hivatal vezetője Gelencsér József, 56 éves. Diplomáját a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte. Korábban a Székesfehérvár Megyei Jogú Város hivatalát, illetve több mint tíz éven át a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatalát vezette. Oktatott a Kodolányi János Főiskolán, a Nyugat-magyarországi Egyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen, illetve a Zalaegerszegi Pénzügyi és Számviteli Főiskolán. Németül beszél.

Dél-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal

A hivatal vezetője Hoffmanné Németh Ildikó, 51 éves. Diplomáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerezte. Korábban közel húsz évig a nagyatádi tanács, majd az önkormányzat jegyzője volt. 2003-tól a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjeként dolgozott. Számos közigazgatási modellkísérlet gesztora.

Észak-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal

A hivatal vezetője Kerekes Edit, 46 éves. Diplomáját a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte, az ELTE Jogi Továbbképző Intézetben társasági szakjogász képesítést szerzett. Korábban többek között a Hajdú Megyei Tanács jogi osztályán, később tíz éven át a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat jogtanácsosi irodáján dolgozott. 2005 májusától a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője volt.

Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal

A hivatal vezetője Németh Éva, 55 éves. Diplomáját a Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte, okleveles családjogi és szociális szakjogász. Korábban többek között a Veszprém Megyei Bíróság fogalmazója, 1995 óta a Győr-Moson-Sopron Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője volt.

Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal

A hivatal vezetője Balás István, 54 éves. Diplomáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán és Bölcsészet-tudományi Karán szerezte. Korábban a Heves Megyei Ügyvédi Kamarában, majd több mint tíz éven át a Heves Megyei Közigazgatási Hivatal veze-tőjeként dolgozott. Oktatott a Mis-kolci Egyetemen és az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán.

Dél-alföldi Regionális Közigazga-tási Hivatal

A hivatal vezetője Siket Judit, 42 éves. 2007. május 1-jével lép hivatal-ba. Diplomáját a Szegedi Tudomány-egyetem Állam- és Jogtudományi Ka-rán szerezte. Jogász, közgazdász, kodifikátor, EU szakjogász. Korábban több mint tíz éven át a szegedi pol-gármesteri Hivatalban, majd a Ma-gyar Államkincstár Csongrád Megyei Területi Igazgatóságának igazgatója-ként dolgozott. 2004 októberétől a Csongrád Megyei Önkormányzat megyei főjegyzője volt.

Kinevezték a regionális közigazgatási hivatalok vezetõit
Kinevezték a regionális közigazgatási hivatalok vezetõit
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.