EU-korrupció: három olaszon kattant a bilincs

Egy, az Európai Unió intézményeit érintő korrupciós ügy kapcsán letartóztattak és vád alá helyeztek Brüsszelben három olaszt: az Európai Bizottság egyik hivatalnokát, egy európai parlamenti képviselő munkatársát és egy üzletembert - jelentette be a brüsszeli ügyészség.

A három, Belgiumban élő férfi nevét nem árulták el. Okirat-hamisításért, hamis iratokkal való visszaélésért, továbbá korrupció, csalás és bűnszövetkezetben való részvétel miatt emeltek vádat ellenük - mondta el az ügyészség szóvivője.

"Az elmúlt tíz évben juttatott több millió euró csúszópénzről van szó" - magyarázta a vizsgálóbíró a sajtónak.

A vádlottak "az Európai Bizottság unión kívüli képviseleteivel kapcsolatos" közbeszerzési pályázatok kapcsán, vállalkozások vezetőivel összejátszva jutottak a jogtalanul eltérített összegekhez - tette hozzá.

A letartóztatott uniós tisztviselő a bizottság képviseleteinek infrastruktúrájáért felelős szolgálatnál dolgozik. A másik vádlott az egyik olasz európai parlamenti képviselő közvetlen munkatársa, míg a harmadik egy ingatlanbefektető társaság vezetője.

Kedd hajnalban ebben az ügyben tartottak házkutatásokat négy uniós országban - Belgiumban, Olaszországban, Franciaországban és Luxemburgban - lakásokban, kereskedelmi társaságoknál, banki szervezeteknél, illetve az Európai Bizottság brüsszeli székhelyén és egy európai parlamenti képviselő egyik asszisztensének irodájában. A belga rendőrség korrupcióellenes ügyosztálya által három éve folytatott nyomozás keretében több mint 150 rendőr kutatott mintegy harminc helyszínen. A nyomozók lefoglaltak számos dokumentumot és több embert kihallgattak.

A házkutatások célja, mint Berta Bernardo-Mendez brüsszeli vizsgálóbíró közölte, az volt, hogy "feltárják azokat a körülményeket, amelyek között manipuláltak európai közbeszerzési pályázatokat az unió egyes külföldi képviseleteinek otthont adó ingatlanok felkutatása és kiválasztása, illetve ezen épületek biztonsági berendezéseinek telepítése során".

Az Európai Bizottság szóvivője közölte, hogy a testület teljes mértékben együttműködik a vizsgálatban. A nyomozásban részt vesz az EU csalás elleni hivatala (OLAF) is.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.