Orosz tábornok amerikai "szuperbomba" bevetését várja Irán ellen

Egy nyugalmazott orosz tábornok szerint az Egyesült Államok bevethet egy új, irányítható szuperbombát az iráni nukleáris létesítmények lerombolására, sőt akár atomfegyvert is alkalmazhat egy katonai akcióban.

A Pentagon március elején sikerrel próbált ki egy különleges átütőerejű, irányítható nehézbombát (Massive Ordnance Penetrator), amely erődített létesítmények megsemmisítésére szolgál - emlékeztetett Leonyid Ivasov vezérezredes, a moszkvai Geopolitikai Akadémia alelnöke a Nyezaviszimaja Gazeta című centrista elitlap szerdai számában.

Ezt a tényt az orosz katonai szakértő felettébb figyelemre méltónak találta az Irán körül egyre éleződő feszültségek fényében. Ivasov szerint ma minden jele megfigyelhető annak, hogy az Egyesült Államok erő alkalmazására készülődik az iszlám köztársasággal szemben. Az iráni határok közelében három repülőgéphordozó-csoportosulást összpontosítottak. Ezek (az anyahajók) 450 repülőgépet és több mint 500 szárnyasrakétát hordoznak, ami nagyon komoly erő.

- Irán, Mahmúd Ahmadinezsád elnök nyilatkozataiból ítélve nagyon kemény álláspontra helyezkedett az ENSZ Biztonsági Tanácsának gazdasági és (esetleges) katonai szankcióival kapcsolatban. Ezért a katonai összecsapás valószínűsége alaposan megnő - írta az orosz kutató-főtiszt, aki biztosra veszi, hogy az Egyesült Államok beveti a szuperbombát, ha elszánja magát az iráni nukleáris létesítmények szétzúzására. Az amerikaiak rendre kihasználják az új fegyverek tényleges harcokban való kipróbálására kínálkozó alkalmakat - érvelt Ivasov.

Mi több, a moszkvai akadémia szakértői atomfegyver alkalmazását sem zárják ki. Ezeket bevetheti vagy maga az Egyesült Államok, mélyre hatoló nukleáris robbanótölteteket alkalmazva, vagy akár Izrael, válaszul esetleges iráni rakétacsapásokra. - Irán minden jel szerint mindvégig kitart, hogy megismételje Irak sorsát. Az amerikai tengeri-légi csoportosulás heteken belül készen állhat a csapásmérésekre - vélte a nyugalmazott generális.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.